UtánpótlásSport
2025. július 9.
  • instagram
U16-os fiú vízilabda Európa-bajnokság, Isztambul
Keresés:

Sportágak

Öttusa

2025-07-09 09:05

Négy tesó, öt tusa – a Herbák családban minden lány a sportág reményteljes képviselője

Amíg az öttusára „szakosodó” Herbák lányok közül Emma itthon nyert csapatérmet a junior-világbajnokságon, addig húga, Hanna a barcelonai U17-es Eb-n állt kétszer is a dobogó legmagasabb fokán.

Június végén a Székesfehérváron rendezett junior öttusa-világbajnokságon Herbák Emma azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy a vetélytársainál jóval fiatalabbként, 17 évesen bejutott a döntőbe, így nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a mellette Bauer Blanka és Mészáros Emma alkotta hazai női csapat felálljon a dobogó harmadik fokára. Amíg Emma itthon versenyzett dicséretesen, addig húga, a 15 esztendős Hanna éppen Barcelonában járt az U17-esek Európa-bajnokságán, amelyen az egyéni negyedik helyezése mellett két aranyérmet érdemelt ki: Plébán Virággal váltóban, Balzsay Jázminnal és Darányi Zorával pedig csapatban lett a kontinens legjobbja.

Herbákék élete egy ideje az öttusa körül forog,

ugyanis Emma és Hanna mellett a 2011-ben született Dóra, valamint a nála három évvel fiatalabb legkisebb testvér, Réka is a sportág sokra hivatott képviselője. Az idősebb lányok az UTE, az ifjabbak a Budapesti Honvéd versenyzői.

Budakeszin kezdtünk el lakossági úszásra járni, és láttuk az öttusázókat edzeni – mondja Emma. – Nagyon kedvesek voltak az edzők, a tanítványaik mindig jó hangulatban futottak, így mi is kedvet kaptunk hozzájuk csatlakozni. Aztán folyamatosan jöttek az új versenyszámok, és mindet megszerettük. Hannával egyszerre kezdtük az öttusát, fél évre rá pedig már Dóri is ezt csinálta, majd Réka sem választott más sportágat.”

Hanna így folytatja: Szeretünk edzésekre és versenyekre járni. Emmával klubtársak vagyunk, egy csapatban dolgozunk, és igyekszünk mindenben segíteni egymást. Számomra ő mindig is az egyik legnagyobb húzóerő volt. Persze, összehasonlítjuk az eredményeinket, és mindketten nyerni akarunk, amikor például egymás ellen gyakoroljuk a vívást, de rivalizálás nincs közöttünk.

Mind a négyen jó testvérek vagyunk, és bárki is versenyezzen a családból, annak nagyon szurkolunk.
A sokszínű Herbák lányok: Emma a laser run, Dóra az úszás, Hanna a vívás, Réka az OCR versenyruházatában

A lányok szülei nem sportoltak komolyabban, ám most az öttusa jelentős részét teszi ki mindennapjaiknak.

Anyukánk velem volt Székesfehérváron, apukánk pedig Hannával Barcelonában – folytatja Emma. – A szüleink mindenben támogatnak minket, és a család a két világverseny alatt is nagyon összetartó volt. Amikor tudtuk, hívtuk egymást és beszámoltunk az eredményekről. Nagyon örültem, hogy fiatalabbként részt vehettem a hazai juniorvébén. Nem gondoltam volna, hogy döntőbe jutok, a csapatérem megszerzése pedig örök emlék marad.”

Nekem is nagy élmény volt két aranyat nyerni Spanyolországban, és bár egyéniben éppen lemaradtam a dobogóról, a negyedik helynek is tudtam örülni” – reagál Hanna.

A nővérek remeklése egyébként nem újdonság. Két évvel ezelőtt Emma egyéniben és csapatban is U17-es Eb-t nyert, Hannának pedig ugyanebben a korosztályban tavalyról is van csapat Eb-aranya, plusz vb-ezüstje. A lányok az UTE-ben Bátonyi Balázs szakmai felügyelete mellett készülnek fel a viadalokra, amelyekből még bőven akad az idén. Emma a saját korosztályában, az U19-esek Eb-jén és vb-jén is megméreti magát, Hanna pedig az U17-esek vb-jén vesz részt.

Még szívesen gyarapítanánk a dobogós helyek számát,

jelenleg fejenként nagyjából ötven érem lóg a szobáink falán. Szeretnénk még sok világversenyre eljutni és később a felnőttek között is szép sikereket elérni” – tekint a jövőbe Emma.

(Kiemelt képünkön: Herbák Emma a székesfehérvári junior-vb-n Fotó: Buza Virág)