Ez aztán gyerekjáték!

Már korábban is foglalkoztunk az óvodai kézilabdával, amelynek arca Tóth Tímea. Bár kezdetben „csak” a pedagógusokat képezte, a tapasztalatszerzés jegyében maga is foglalkozik a kicsikkel. Elárulta: nincs egyszerű dolga a legkisebbekkel, de a legfontosabb, hogy mindenki élvezze a játékot.

reb Tóth Tímea nem tud, s persze nem is akar elszakadni a kézilabdától. A világbajnoki ezüstérmes, korábbi klasszis balátlövő aktív pályafutásával párhuzamosan kezdett foglalkozni a gödi junior leánycsapattal, ám másfél évet követően váltott, mert azt azért nem szerette volna, ha szombatjait, vasárnapjait is csupán a kézilabda tölti ki. Így aztán minden szempontból kapóra jött neki a lehetőség, hogy az Ovi-Foci Közhasznú Alapítvánnyal és a Magyar Kézilabda Szövetséggel hármas egységben az óvodai kézilabda népszerűsítője és arca legyen. „Már kérdés, hogy azóta szakértőként a televízióban is foglalkozom a kézilabdával, úgyhogy mégiscsak a sport bűvkörében élem az életemet még hétvégenként is” – jegyzi meg kedélyesen 152-szeres válogatott játékos, aki járja az országot, és arra képzi az óvodai pedagógusokat, hogy legalább az alapfeladatokat helyesen mutassák meg a gyerekeknek. Annak érdekében pedig hogy minél jobban, saját tapasztalatokból építkezve tudja felkészíteni az óvónőket, maga is foglalkozik a kicsikkel.

„Ahogyan elkezdődik a fogójáték, beindul a ricsaj is. Kezdetben még kérdezgettem az óvónőket, hogy én voltam következetlen a gyerekekkel? Pedig nem erről van szó, egyszerűen nehéz fenntartani az ovisok figyelmét, így rengeteg játékra van szükség. Ami nem is baj, hiszen éppen az a lényeg, hogy minél többet mozogjanak.” Nyilván Tóth sem bánja, ha idővel a gyerekek a kézilabdát választják, de ebben a korban semmiképpen sem az a cél, hogy klasszisokat vagy egyáltalán, hogy sportolókat neveljenek. Csupán szeretné a legkisebbekkel is megismertetni a sportág – koruknak megfelelő – alapjait. Tóth Tímea segít pedagógusoknak, miképpen használják megfelelően a program megvalósításához kapott sporteszközöket (például a koordinációs létrákat), s persze a konkrét technikai elemek pontos végrehajtására is felhívja a figyelmet. „Például arra, hogy a dobogómozgás mindig a fej magassága fölül induljon” – jegyzi meg. Az ovikézi-kezdeményezéshez 2015-ben ötven olyan óvoda csatlakozott, amelynek a környezetében valamelyik oktatási intézmény részt vesz a nagy sikerrel futó „Kézilabda az iskolában” elnevezésű programban. A foglalkozások jellemzően műfüves pályán zajlanak, de a mínuszokban persze zárt téren gyakorolnak az ovisok. Tóth további nyolcvan óvodával tervezi felvenni a kapcsolatot (a legtöbb intézményben már járt is), így tovább bővülhet a kézilabdával ismerkedők száma. „Már az U8-asok által használt szivacslabdát viszem az óvodákba, hogy a gyerekeknek könnyebb legyen a váltás, amikor az iskolába kerülnek. A legfontosabb mégis az, hogy a kicsik mozogjanak, élvezzék a játékot. És ehhez én meg az általam felkészített pedagógusok csupán az alapokat adják meg nekik.”