Orendi Mihály ,a Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség ügyvezető igazgatója a mindennapjait a Gyakorló Jégcsarnok irodájában tölti. De nem volt ez mindig így. Összeszámolni is nehéz, mi mindennel foglalkozott már az utánpótlás-nevelést a szívügyének tartó, 69 éves szakember, hogyan lett újfehértói testnevelő tanárból atlétaedző, majd sportvezető, végül pedig nyugdíjas éveinek beköszönte után – amolyan ráadásként – a korcsolyázók direktora.
Majer Dániel Mozgalmas évtizedek állnak a korcsolyaszövetség ügyvezető igazgatója, Orendi Mihály mögött. A testnevelő tanárból lett atlétaedző, majd sportvezető egész karrierjét az utánpótlás-nevelés határozta meg, mondhatni mindig is szívügyének tekintette.
Testnevelő tanárként kezdte pályáját Forrás: Best Fm
„Erdélyi családból származom, én viszont már Kisújszálláson születtem. Édesanyám elmondása szerint kis híján futballmeccsen jöttem a világra, de a szülőotthon szerencsére a pálya tőszomszédságában állt. Komolyra fordítva a szót, a sport szeretetét leginkább a fantasztikus gimnáziumi testnevelő tanáraimnak, közülük is elsősorban Korompay Sándornak köszönhetem.”
„Sanyi bácsinak” nem volt egyszerű dolga vele. Fiatal korában ugyanis az irodalom és a fényképészet is érdekelte, végül a Testnevelési Főiskolát választotta. (A sors különös ajándéka, hogy Orendi Mihály a napokban kapta meg az intézmény kitüntetését, a Nyerges Mihály-díjat – A szerk.) A hobbijaival azonban nem hagyott fel, irodájának falait most is az általa készített sportfotók díszítik. Sportolói karrierjét illetően kicsit bánja, hogy öt-hatéves korában nem karolta fel valamelyik úszóedző, mert szerinte elég jó kis öttusázó válhatott volna belőle.
Ám hitt abban, hogy amit sportolóként nem tudott megvalósítani, az edzőként sikerül. A TF elvégzése után az újfehértói gimnáziumban vállalt munkát. „Leültem a gyerekekkel, és megkérdeztem tőlük, melyik sportágat szeretnék komolyabban űzni. A kosárlabdát választották. A nulláról kezdtük, úgy kellett megmutatnom, hogy ez itt a labda, az meg ott a palánk. Mindössze öthetes felkészülés után beneveztem a lánycsapatot a megyei ifjúsági bajnokságba, amelynek első mérkőzésén a Nyíregyházától kétszáz-tizenhatra kaptunk ki úgy, hogy abban az időben még nem létezett hárompontos dobás. Mit mondjak, akkora volt a zavar, hogy a játékosok az első néhány perc után a saját nevüket sem tudták volna megmondani.”
Hazafelé menet megeskette tanítványait: az elkövetkező két évben mindent megtesznek azért, hogy megyei bajnokok legyenek, ha pedig nem sikerül, ő ruhástul belefekszik a helyi zsargonban csak „Gangesznek” becézett nyíregyházi patakba. „Többé nem tudtam olyat kérni tőlük, amit ne teljesítettek volna, másfél év múlva pedig megnyerték a megyei sorozatot. Amire pedig különösen büszke vagyok, hogy a csapatból ketten stabil NB I-es játékosok lettek, egyiküket, Pocsai Erzsébetet pedig, amint leérettségizett, már vitte is az akkori toronymagasan legjobb női klub, a BSE. Még a felkészülés alatt kaptam tőle levelet, amelyben meglepetten újságolta, hogy sokkal kevesebbet kell edzenie, mint otthon, Újfehértón.”
Hírnevet végül nem a kosárlabdával, hanem a Nyíregyházi Vasutas atlétikai szakosztályának vezetőedzőjeként szerzett magának, egy év alatt az ország legeredményesebb egyesületévé téve az NYVSC-t a sportágban. Atlétái összesen 76 országos bajnoki címet szereztek az irányításával, az 1984-es Los Angeles-i játékokra hat olimpikonnal – köztük az aranyesélyes hármasugró Bakosi Bélával – készült, a bojkott miatt azonban végül nem utazhattak Amerikába a versenyzők. Remek szervezői képességeit már ebben az időszakban bizonyította, 1995-ben például aktív részese volt a nyíregyházi ifjúsági atlétika Európa-bajnokság lebonyolításának.
Ma már a korcsolyázók, többek között a Liu testvérek (képünkön) sikereiért dolgozik Forrás: hir.ma
Miután kissé megromlott a viszonya a városvezetéssel, a szomszédvár polgármesterétől kapott ajánlatra rábólintva elvállalta a Debreceni Sportcentrum Nonprofit Kft. irányítását. „Fantasztikus lehetőséget kaptam, mert annak ellenére, hogy önkormányzati céget vezettem, soha senki nem szólt bele abba, hogyan végezzem a munkámat, és kivel dolgozom.” Pályafutása legsikeresebb időszakában összesen 22, különféle sportágakban rendezett világverseny Debrecenbe hozásában volt szerepe, de az utánpótlással is kapcsolatban maradt. „Az addig önálló intézményi formában működő városi sportiskola 2006-ban az irányításunk alá került a maga tizenegy szakosztályával. Mivel mindig a gyerekek játszották a legfontosabb szerepet az életemben, szép feladatnak tartottam, hogy ily módon az utánpótlás-neveléssel is tovább foglalkozhatok.”
Nyolc évvel később az év legjobb sportiskolájának választották a debrecenit, Orendi munkája tehát meghozta a gyümölcsét, 2014-ben nyugodt szívvel vonulhatott nyugdíjba. Pihenésre azonban nem sokáig jutott ideje, az év végén felkérték a korcsolyaszövetség ügyvezető elnöki pozíciójára.
Miközben a Gyakorló Jégcsarnokban beszélgetünk, szembetűnő, mennyire jó a kapcsolata a sportolókkal, a távolságtartó szövetségi vezetőt biztosan nem róla mintázzák meg. „Világéletemben versenyzőcentrikus szemléletet követtem. Ha ők nincsenek, nem kell edző, nem kell sportvezető se, bezárhatjuk a létesítményeket, az egészet megette a fene. Úgyhogy mindjárt a legelején leültem a rövid pályás gyorskorcsolya-válogatott két rangidős versenyzőjével, Heidum Bernadettel és Knoch Viktorral, mondják meg, mi lenne a három legfőbb kívánságuk, és mi az, amin elsőként változtatnának.”
A short trackesek jobb minőségű jeget és mindenekelőtt megfelelő öltözőket kértek. „Kissé el is szégyelltem magam, mondván, már két hete itt vagyok, és még nem néztem meg az öltözőket. Kiderült, hogy az olimpiai kerettag versenyzők két kis lyukban öltöztek az emeleten, még vízcsap sem volt. Azóta leköltöztek a földszintre, kaptak vizesblokkot meg rendes szekrényeket. A jég minősége is folyamatosan javul, miután az olimpiai központtal egyeztetve megoldottuk a folyamatos ellenőrzését.”
Attól persze a rövid pályás gyorskorcsolyázók még nem szállítanák futószalagon a sikereket. A tehetségük mellett a feltételek további javulására is szükség volt, s azzal, hogy a sportág a tizenhat kiemelt közé került az addigi, nagyjából százmillió forintos állami támogatás a hatszorosára nőtt. „Az érkezésemkor természetesen célokat is kitűztem magam elé. Az első az volt, hogy a short trackesek éremszerzési esélyekkel utazzanak a 2018-as, pjongcsangi téli játékokra. A második, hogy a Gyakorló Jégcsarnok környezetében komoly olimpiai központot alakítsunk ki, újabb pályákkal a korcsolyázóknak, de a jégkorongozókkal együttműködve. A harmadik pedig, hogy amikor majd elköszönök, olyan kollégákat hagyjak itt, akikre nyugodt szívvel rábízhatók az elkövetkező évtizedek.”
Ez utóbbi terv azonban nagyon is távlati. Mert hol van még az az elköszönés…
Volt minek örülniük januárban a korcsolyasport kedvelőinek
Rendkívül sikeresen indult az év utánpótláskorú korcsolyázóinknak. A gyorsasági szakág rövid pályás versenyzői Innsbruckban vettek részt a junior világbajnokságon, s Tirolban Liu Shaoang (18) történelmet írt. A korosztályos vb-k történetében ugyanis soha nem volt még példa arra, hogy egy versenyző az összes létező aranyérmet begyűjtse. De nem csak „Ádó” remekelt, Jászapáti Petra (18) is minden idők legjobb női szereplését produkálta a juniorok között, miután – egyebek mellett az 1500 méteren szerzett bronzának köszönhetően – az összetett verseny hatodik helyén zárt, s menet közben a korosztályos világcsúcsot is megdöntötte 500 m-en. Amíg a short trackesek Ausztriában remekeltek, addig a műkorcsolyázók és a jégtáncosok az Ostravában rendezett felnőtt Európa-bajnokságon indultak. A kontinensviadalon kizárólag utánpótláskorú versenyzőkkel vett részt a magyar küldöttség. Közülük Tóth Ivett (18) érte el a legjobb eredményt, ő nyolcadik lett, míg Borovoj Alexander (18) hajszállal lemaradt arról, hogy bemutathassa a kűrjét. A jégtáncosok között a még a juniorok között is versenyző, pályafutása első felnőttversenyén fellépő Jakucs Hanna (16), Illés Dániel (20) kettős a 28. helyen végzett.
