Ifiedző a szentélyből

Átalakulóban a hazai edzőképzés, és csak reménykedhetünk abban, hogy ennek örvén a magyar korosztályos sportért felelős szakemberek felkészítése is közelít az európai nívóhoz. De hogy látja a magyarországi utánpótlás-nevelést a legendás futballklub, a Real Madrid valaha volt alighanem legsikeresebb – ahogyan önmagát nevezi – ifiedzője, az idén 81 esztendős Tóth-Zele József?

Horváth Árpád A magyar labdarúgó-válogatott szakvezetője, Bernd Storck a minap úgy nyilatkozott, hogy a magyar trénerek nem versenyképesek Európában. Ugyanekkor Szalai László, a hazai edzőképzés korábbi vezetője megvédte a szakmát, míg Vági Márton, a Magyar Labdarúgó Szövetség főtitkáraként alig két évvel korábban azt mondta: a hazai futball legnagyobb gyengéje az, ahogyan a 6-15 éveseket képezzük. Egy a téma, ezer a vélemény, ám azzal nem sokan szállnak vitába, hogy a felnőttsport – és itt természetesen nem csak a labdarúgásról van szó – sikerének alapja az, ahogyan a fiatalokat neveljük.

Tóth-Zele József első osztályban szereplő játékosként emigrált 1956-ban Spanyolországba. Az Atlético Madridban szerepelt, de sérülés miatt kénytelen volt feladni a profikarriert. Elvégezte az edzői iskolát – ahol mások mellett Kubala László volt a mestere –, majd egy vargabetűvel, Puskás egykori csapattársa, José Santamaria javaslatára a Real Madridba került utánpótlásedzőnek. A királyi gárda akkori irányítója aligha bánta meg az ajánlást, Tóth-Zele József ugyanis minden idők legsikeresebb korosztályos edzője lett a Realban. Máig ő az egyedüli, aki egy szezonban négy játékost is adott a nagy csapatnak (Emilio Butragueño, Míchel, Martín Vázquez és Miguel Pardeza), s közülük hárman hamarosan a spanyol válogatott tagjai is lettek. A nyugdíjas korban bőven benne járó, ám szeretett klubjának még mindig sokat segítő – a Real U17-es csapatát a felcsúti Puskás–Suzuki-kupára tíz éve minden esztendőben elhozó – mestert telefonon értük utol madridi otthonában. – Hogyan épül fel az utánpótlásedzők képzése Spanyolországban? – A klasszikus spanyol edzőképzés három lépcsőből áll. Az első fokozat az ifjúsági, a következő a harmadosztályú, a legmagasabb pedig az első osztályú tréner. Ezeken annak idején mindenkinek végig kellett mennie, és a követelményeknek nagyon fontos része volt, hogy a képzés ideje alatt mindenkinek edzenie kellett valamelyik ifjúsági csapatot. A spanyol edzőképzésben ma is kiemelt szerepet játszanak az elért eredmények. – Kiből lesz sikeres nevelő? – Biztosan vannak, akik erre születnek, de a legtöbb edző úgy kezdi a pályafutását, hogy egyre magasabb osztályban szeretne dolgozni. A legtöbbjük álma, hogy egyszer nagycsapat edzője lesz. A valóságban azonban mindig akad néhány tréner, akinek örömöt szerez a kicsik, a fiatalok nevelése. Jómagam az utóbbiak közé tartozom. Akkor lettem ifjúsági edző a Real Madridban, amikor a klub elnöke Santiago Bernabéu volt, s ő lelkesen figyelte, hogy a hozzám került kamaszok három-négy év alatt meddig jutnak. Folyamatosan szemmel tartotta, mennyit fejlődnek, és ha a kezem alatt dolgozó fiatalok nem haladtak volna eléggé, akkor nemcsak nekik, de nekem is megköszönte volna a fáradozásaimat, és mehettünk volna mindannyian, Isten hírével.

– Ön szerint miként lehetne jobbá tenni a hazai utánpótlás-nevelést ahhoz, hogy előbbre lépjen a magyar futball? – Gondolom, nem csak én látom, hogy az ifjúsági korosztályokban rengeteg játékos világviszonylatban is figyelemre méltó teljesítményt nyújt, utánuk viszont hatalmas szakadék következik. Nem vigyázunk eléggé a tehetségeinkre. E téren több hibát is elkövetünk. Részint, ha a kiváló fiatal futballista eléri a 18 éves kort, akkor már szeretne legalább annyi juttatást kapni, hogy a barátnőjét meghívhassa egy kólára a hétvégi meccs után. Sokan nem tartják fontosnak, de szerintem az is elengedhetetlen, hogy az edző rendszeresen találkozzon a játékosai szüleivel. Talán különösen hangzik, de egy ifiedzőnek a siker érdekében nemcsak a fiatalt, hanem bizonyos értelemben a fiú családját is nevelnie kell. Ugyancsak komoly baj, hogy sok esetben, ha egy fiatal már képes kétszer is öt méterre egyenesen elrúgni a labdát, körbeajnározzák, és máris hatalmas reménységet látnak benne. Ez több ok miatt is óriási hiba. Egyfelől a gyerek elhiszi, hogy ha bizonyos alapvető készségek birtokában van, akkor már csak a Madrid jöhet számításba neki. Elveszíti a realitásérzékét, és el fogja hinni, hogy ha nem a világ legjobb klubcsapatában játszik, akkor már nem is érdemes futballoznia. Ezek a srácok abba is fogják hagyni a focit, mert úgy érzik, kudarcot vallottak, pedig ezt az érzést kizárólag a környezetük erőltette rájuk... Sokat járok Magyarországon ifjúsági mérkőzésekre, és rendre azt hallom szülőktől: „Tóth úr, nem a legjobb tizenegy van a pályán”. És nem csak olyan szülőktől, akiknek a gyermeke kimaradt a kezdőből! A fájdalmas az, hogy ha ez rendszeresen előfordul, akkor esetleg éppen olyan srácok hagyják majd abba a futballt, akik tehetségesebbek azoknál, akik több játéklehetőséget kapnak. Hogy ez miért van így, abba nem szeretnék belemenni. De tény, hogy ez a tendencia nagyon komoly károkat okozhat.