UtánpótlásSport Téli EYOF: hatalmas bravúr a zárónapon, Bányai Attila nyerte az alpesi sízők szuperóriás-műlesikló számát
2023. január 29.
  • instagram
TÉLI EURÓPAI IFJÚSÁGI OLIMPIAI FESZTIVÁL, Olaszország
Keresés:

Sportágak

Vívás

2017-03-06 20:39

Hidegzuhany Plovdivban

Elzárták a meleg vizet a magyarok elöl a plovdivi junior vívó Európa-bajnokság második napján. Nem szó szerint, csak képletesen, hiszen az Eb-címvédő párbajtőröző Siklósi Gergely már a 128 között búcsúzott, és a többiek sem jutottak sokkal tovább, míg a női tőrözőknek nyolcaddöntős helyezésekkel kellett beérniük.

Pusztai Viola Amikor hétfőn, kilenc óra tájban honlapunkon megjelent a junior Európa-bajnok férfi-párbajtőrcsapat fotójával illusztrált, „Egyedül nem megy…” című cikkünk, még nem gondoltuk, hogy dél körül valóssággá válik. Bár a tavaly egyéniben indulók közül idén csak Siklósi Gergely lépett pástra, ő címvédőként érkezett Plovdivba, de úgy tűnik, ez a város nem hoz neki szerencsét. Történt ugyanis még 2014-ben, hogy ugyanitt a kadet-világbajnokságon a korosztályos Eb-ezüstérmeseként nem került a négy közé.
Siklósi Gergely öröme hamar elszállt Plovdivban Forrás: EFC
Siklósi Gergely öröme hamar elszállt Plovdivban Forrás: EFC
Ha most „csak“ addig jutott volna!… Már a csoportkör után foghatta a fejét, hiszen mindössze két asszóját nyerte meg, a +3-as mutató pedig a 65. helyhez volt elég. Ebből az következett, hogy a verseny korai szakaszában összetalálkozik a tábla élén végzett olaszok valamelyikével, csakhogy addig el sem jutott. A 128 között a francia Aymerick Gally búcsúztatta. Ugyanígy járt Andrásfi Tibor is, aki a csoportkörben ugyancsak rosszul vívott, és a 64 között az a Federico Vismara várt volna rá, aki a döntőig menetelt. A feltételes mód indokolt, miután az udinei Világ Kupa-verseny ezüstérmese a 128 között 15-8-ra kikapott az észt Andzej Gedzótól. Hidegzuhany délelőtt, és a folytatásra a meleg vizet el is zárták a magyarok elöl Bulgáriában. Nagy Dávid a decemberi, bázeli VK-versenyen a kiváló második helyet szerezte meg, de korábban a pozsonyi, illetve a legutóbbi, udinei viadal sem sikerült neki túl jól, ettől persze még az Eb-n kijöhetett volna a formája. A 64 között a svájci Elia Dagani azonban 15-11-es győzelmet aratott ellene. Ekkor már csak a felnőtt VK-bronzérmes Koch Mátéra szegeződhettek a reménykedő tekintetek, de a 32 között már ő sem volt érdekelt: fájó, de egyetlen tussal, 15-14-re alulmaradt a francia Lilian Nguefackkal szemben. Maradt a csapatverseny, a fiúknak együtt kell megmutatniuk, mire képesek párbajtőrrel a kezükben.
Pásztor Flóra nem bírt a nyolcaddöntőben régi riválisával, Leonie Eberttel Forrás: EFC
Pásztor Flóra nem bírt a nyolcaddöntőben régi riválisával, Leonie Eberttel Forrás: EFC
Ahogy a tőröző lányoknak is, hiszen a nyolcaddöntő után ők is csomagolhattak. Egészen pontosan Pásztor Flóra és a Kondricz Kata, hiszen Tóth Janka már a 64 között befejezte a verseny. Kókai Csillát éppen Pásztor ütötte el a továbbjutástól a 32 között, majd a Törekvés versenyzője a tizenhat között összetalálkozott régi nagy riválisával, Leonie Eberttel. Sok-sok csatát vívtak egymás ellen, hol az egyikük, hol a másikuk nyer, most éppen a német lány 15-11-re. Kondricz az olasz Elena Tangherlinivel került össze, és ahogy a honfitársa, ő is mindent megtett a nyolc közé jutásért, de a vetélytársa 15-8-ra jobbnak bizonyult. A férfi párbajtőrözők között a cseh Jakub Jurka lett az Európa-bajnok, miután a döntőben nagy fölénnyel, 15-3-ra nyert az olasz Vismara ellen. Női tőrben orosz házidöntőt rendeztek, a tavalyi ezüstérmes Agyelija Abdrahmanovának idén is a második hely jutott, miután Marta Martyanova 15-12-re legyőzte. Kedden a férfi kardozók és a női párbajtőrözők versengenek egymással.

JUNIOR EURÓPA-BAJNOKSÁG, PLOVDIV Férfipárbajtőr egyéni, 107 induló A csoportmérkőzéseken: Koch Máté 5 győzelem/1 vereség, Nagy Dávid 4/2, Siklósi Gergely 2/3, Andrásfi Tibor 2/3 (valamennyien továbbjutottak) A 64 közé jutásért: Siklósi–Gally (francia) 12-15, Andrásfi–Gedzo (észt) 8-15 A 32 közé jutásért: Nagy–Dagani (svájci) 11-15, Koch–Nguefack (francia) 14-15 Európa-bajnok: Jakub Jurka (Csehország), 2. Federico Vismara (Olaszország), 3. Rico Braun (Németország) és Valerio Cuomo (Olaszország), …39. Koch Máté, …44. Nagy Dávid, …73. Siklósi Gergely, 74. Nagy Dávid Női tőr egyéni, 63 induló A csoportmérkőzéseken: Kondricz Kata 5 győzelem/1 vereség, Kókai Csilla 5/1, Pásztor Flóra 4/2, Tóth Janka 2/3 (valamennyien továbbjutottak) A 32 közé jutásért: Pásztor–Nemcová (cseh) 15-6, Tóth–Schreiber (svéd) 11-12 A 16 közé jutásért: Kondricz–Budenko (ukrán) 15-13, Pásztor–Kókai 15-8 Nyolcaddöntő: Kondricz–Tangherlini (olasz) 8-15, Pásztor–Ebert (német) 11-15 Európa-bajnok: Marta Martyanova (Oroszország), 2. Adelija Abdrahmanova (Oroszország), 3. Viktorija Juszova (Oroszország) és Julia Walczyk (Lengyelország), …10. Kondricz Kata, …14. Pásztor Flóra, …22. Kókai Csilla, …41. Tóth Janka