Remek hétvégét zárnak a KSI fiataljai
A KSI vízilabdázói a férfi ob I-ben és a fiú ifjúsági bajnokságban is értékes győzelmet arattak.
Nagyszerű hétvégét tudhatnak maguk mögött a KSI vízilabdázói, akik szombaton a férfi első osztályban, vasárnap pedig a fiú ifjúsági bajnokságban arattak értékes győzelmet.
A főként utánpótláskorúak alkotta KSI a férfi ob I alsóházi rájátszásának harmadik fordulójában azt a Miskolcot fogadta, amelyet februárban az alapszakaszban idegenben legyőzött.
A miskolciak a második negyedben 6–3-ra is vezettek, ekkor a hazaiak játéka koncetráltabbá vált, és még a félidő előtt egyenlítettek (6–6), a harmadik negyedet pedig 5–2-re nyerték meg. A sportiskolások végül 15–12-es sikerrel szerezték meg a második három pontjukat az alsóházban.
Tidrenczel Olivér serdülőként szerzett gólt, a 2008-as születésű Rabb Benedek pedig a négyszer volt eredményes.
„A mérkőzés előtt azt kértem a játékosoktól, hogy az elejétől kezdve nyomjuk a gázpedált, ahogyan tudjuk, de ez nem sikerült, és a Miskolc kegyetlenül kihasználta minden megingásunkat – értékelt Horváth János, a KSI vezetőedzője. – De aztán rátaláltunk a saját játékunkra, a harmadik negyedben rá tudtuk erőltetni az akartunkat az ellenfelünkre, és külön dicséretes, hogy az előnyünket a meccs végéig megőriztük.
Három forduló után két győzelmünk és egy kétgólos vereségünk van az alsóházban, ezt a teljesítményt az elején aláírtuk volna. Büszke vagyok a srácokra!”
Vasárnap aztán az ifjúsági bajnokság felsőházában a KSI a címvédő Ferencvárost múlta felül 15–11-re a Margitszigeten. A Dávid Zoltán által irányított sportiskolások együtteséből
Kiss Csanád a négy találatával a győztes csapat legeredményesebb fiatalja lett, a másik oldalon Paján Bátor egymaga hat gólt jegyzett. A KSI ezzel a sikerrel az ifjúsági bajnokság felsőházi tabellájának élén maradt. A Miskolc elleni győzelmet ünneplő felnőttcsapatban másnap heten játszottak az FTC-vel szembeni ifjúsági bajnokin.
(Kiemelt képünkön: Rabb Benedek négy gólt szerzett a Miskolc ellen az ob I-ben Fotó: Palágyi Barbara)