UtánpótlásSport
2024. március 29.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Kézilabda

2017-04-13 14:33

Célkeresztben az NB I

A Nemzeti Kézilabda Akadémián töltött három évet követően második otthonába, Debrecenbe igazol haza a juniorválogatott irányító, Román Dorina. A gyöngyösi születésű 17 éves játékost régóta hazahúzta a szíve, ráadásul mindenképpen a felnőtt NB I-ben akart szerepelni.

reb Szinte hazatért – mondhatnánk Román Dorináról, aki három évaddal ezelőtt Debrecenből került a Nemzeti Kézilabda Akadémiára, most pedig profiszerződést kapott a DVSC-TVP felnőttcsapatától. Az igazolás egyébként jól illeszkedik Tone Tiselj vezetőedző filozófiájába: a szlovén tréner számít a fiatalokra, nemrég három utánpótláskorú játékosnak kínáltak kontraktust, köztük a saját nevelésű Tóvizi Petrának.

roman_dorina
roman_dorina
„Régóta hazahúzott már a szívem – vázolja a döntés okait Román Dorina (17). – Szólt érv a maradás és a távozás mellett is. Egy év múlva érettségizem, könnyebb lett volna itt befejezni az iskolát. Csakhogy nagyon szerettem volna jövőre a felnőttélvonalban játszani, s amíg úgy látszott, hogy az akadémiával sikerül feljutnunk, volt motiváció. Aztán az elúszott, s közben a debreceniekkel is kapcsolatba léptem.” Hétévesen, Gyöngyösön kezdett kézilabdázni, majd 12 esztendősen Debrecenbe költözött (a korábban kézilabdázó apuka támogatta a lányát, de az édesanyja nehezen engedte el Dorinát). Akkortájt lett az edzője Márián Blanka, akivel azóta is jó viszonyt ápol. Az egykori tréner az egyik idei diákolimpiai versenyen látta játszani a korábbi tanítványt, majd szó szót követett. „Blanka állapotos lett, ráadásul az akadémia megkeresett, én pedig szeretem a kalandokat, és új helyen kipróbálni magamat. Ezúttal Debrecen régi-új hely lesz, de egyben nagy kihívás, akárcsak három évvel ezelőtt a Balatonboglárra költözés. Márciusban két napot edzettem együtt a felnőttcsapattal. Tone Tiselj dicsért, örült annak, hogy nem lógtam ki az idősebbek közül, nem ijedtem meg a keményebb faultoktól. Beszélgettem a családommal, hogy mi legyen, de igazából én döntöttem, senki tanácsát sem kértem. Ahogy tizenkét éves koromban is léptem az álmaimért, most is.” Elmondása szerint az akadémián vegyesen fogadták a tényt, hogy elmegy, de mindenki támogatta, hiszen tudják: a debreceni felnőttszerződés nagy lehetőség. „Büszkék vagyunk minden olyan játékosra, aki élvonalbeli klubhoz szerződik, mert az azt igazolja, hogy jó úton járunk. Célunk, hogy NB I-es játékosokat neveljünk. Dorina nagy kihívás előtt áll, ügyes, okos, jól szervező irányító, akinek az utóbbi időben rengeteget fejlődött a védekezése” – idézte a NEKA honlapja Hajdu Jánost, aki a juniorválogatottban is Dorina edzője. A játékos úgy érzi, elsősorban taktikailag és a már említett védekezésben lépett előre sokat a Balaton-parton, kondícióban azonban még fejlődnie kell ahhoz, hogy a stabil helye legyen a felnőttek között. „Tisztában vagyok azzal, hogy a következő idény amolyan beszoktató év lesz. Kicsit izgulok, de inkább csak a bizonyítási vágy dolgozik bennem. Nem kell sietni, ráérek még kezdő lenni. Mindennek eljön az ideje.” A határozott, eltökélt leány célja a felnőttválogatottság, az olimpiai, világ- és Európa-bajnoki szereplés, s az álom, hogy Dániában kézilabdázzon. Ha a filozófiáját vesszük alapul, már csak idő kérdése, hogy mindezt elérje. További korosztályos hírek KÉZILABDÁBAN a sportági aloldalunkon.