A kevesebb a több

Közel két évtizedes németországi utánpótlás-edzősködés után idén szeptemberben a Vasas Akadémia fiúszakosztályának utánpótlás-szakmai igazgatója lett Nagy Zoltán. A 61-szeres válogatott játékos még csak pár hónapja tölti be tisztjét, de bizakodóan nyilatkozik a jövőről. Munkáját a klub vezetésében ugyanúgy csapatban képzeli el, mint régen, a pályán. S az irányítás felelősségét is újból vállalja.

Gy. Szabó Csilla – utanpotlassport.hu A 61-szeres válogatott, a Budapesti Honvéd csapatával háromszoros magyar bajnok és egyszeres Magyar Kupa győztes Nagy Zoltán, két évtizedes németországi edzősködés után ősszel hazaköltözött, Budapestre. A KSI-ben nevelkedett szakember a Vasas Akadémia fiúkosarasainak lett a szakmai igazgatója, azzal pedig az U11−U16-os korcsoportok, valamint az egyéni képzés felelőse. Pedig állomáshelyén is megbecsülték, kétszer is megválasztották az év legjobb utánpótlás-nevelő edzőjének. Mi hozta mégis haza? – tettük fel neki az eléggé magától értetődő kérdést. „A szakmai kihívás” − válaszolta határozottan és lényegre törően. És ahogyan ezt kijelentette, kétségünk sem maradt afelől, hogy pontosan így is gondolja, a döntését nem a nosztalgia befolyásolta. Persze, a németországi sikereit sem lehet elképzelni a céltudatosság nélkül. Úgy tűnik, a pasarétiek emberükre találtak, már amennyiben komolyan gondolják az akadémia szakmai erősítését. Nagy Zoltán régi álma volt ugyanis szakmai igazgatói szerepkör betöltése. De nem a címért. A több évtizedes edzői munkája során a fiatalokról szerzett tapasztalataira támaszkodva kialakult elképzeléseit szeretné valóra váltani. Ez pedig nem más mint komoly, minőségi utánpótlás-nevelési program kidolgozása és megvalósítása. És mint igazi csapatjátékos, mindezt nem egyes szám első személyben képzeli el: „Nem az én, hanem a mi tervünk. Komoly csapat nélkül semmire sem jutunk. A szakmai tervem alapja a tanítványok gondos megválogatása, azt követően pedig az egymásra támaszkodó, konkrét követelményrendszerrel és szintfelméréssel megalapozott korosztályos képzés, amelyet az egymást követő edzők szilárdan építhetnek tovább. A munka tartalmáról pedig megkockáztatom: a kevesebb az gyakran több. Azt vallom, hogy az utánpótlásban a kis dolgokat kell nagyon jól csinálni, az alapokat kell a lehető legjobban megtanítani. Ha így teszünk, akkor automatikusan jobb játékosokat kapunk, nemcsak a felnőtt-, hanem már a korosztályos válogatottakban is. Ehhez persze hat-nyolc, talán tíz éves komoly szakmai munka szükséges, de szerintem az is megvalósítható.”

Nagy Zoltán nemcsak beszél mindezekről, hanem hisz is bennük. Különben nem jött volna haza, Magyarországra. Egyetlen percig sem jelentett gondot neki ugyanis a beilleszkedés, Németországban is jól érezte magát, hiszen azzal a foglalkozott, amit szeret. Az ő szavaival élve, a kosárlabdacsalád mindig kosárlabdacsalád marad. A sportágában bárhová is toppant be, ahol ezek a tradíciók és értékek még élénken éltek, neki csak a munkáját kellett jól végeznie, és máris otthon volt. Két ízben is, 2012-ben és 2016-ban egyaránt az év legjobb utánpótlás-edzőjének választották. „Bár nem sok különbséget látok a német és a magyar kosárlabda rendszere között, valamiben azért mások vagyunk. Nyugat-Európában talán nagyobb értéke van annak, hogy ki milyen játékosokat képez. Nem a bajnoki cím számít, hanem az, hogy melyik klubból és melyik edzőtől kapunk válogatott szintű játékosokat. Hálás vagyok a klubjaimnak, hogy bizalmat szavaztak nekem hosszú távra, nyugodtan dolgozhattam a saját ötleteim alapján. Azt hiszem, jókor voltam jó helyen voltam. A két kitüntető címet a kollégáimnak köszönhetem, s ennél nincs nagyobb elismerés. Nagyon jól esett, de még ennél is jobban örültem, amikor azt láttam, hogy a csapataim és a srácaim később beilleszkedtek a felnőtt csapataikba, azokba, amelyekről gyerekként álmodoztak. Ez engem is mindig megerősített abban, hogy jó úton járunk, megfelelően előkészítettük őket a végleges karrierjükre. Azt hiszem, utánpótlás-edzőnek nincs ennél nagyobb öröm és elégtétel” – állapítja meg az 52 éves szakember. Szerinte Magyarországon is minden feltétel adott, hogy komoly alapképzésen alapuló, jó utánpótlás-programot építsen valaki. A német kosárlabda ugyanazokkal a problémákkal küzd, mint a magyar. Nincs elegendő hely és idő az edzésekre. És nincs elég jó képességű edző sem, akik tényleg tanítanak és nem csak edzést tartanak. A különbségek valójában a generációk között nagyobbak, mint a két ország között. A mai srácokat millió más dolog csábítja, mint a húsz-harminc évvel ezelőttieket. Abban viszont nem lát különbséget, hogy aki szeret sportolni, az Nyugat-Európában ugyanúgy szeret, mint Magyarországon. „Annak idején óriási rangja volt, ha valaki a KSI-ben sportolhatott. A felvételire csak úgy özönlöttek a családok. Én a szerencsések közé tartoztam, mert felvettek. Akkor szerettem bele a kosárlabdába, s most már úgy tűnik, ez az érzés örökre megmarad. Nekem, ez a hobbim, a foglalkozásom, az életem.” További korosztályos hírek KOSÁRLABDÁBAN a sportági aloldalunkon.