Két ezüst, három bronz
Végül hét utánpótláskorú leány lépett kötelek közé a hetedik zombori, nemzetközi évnyitó ökölvívó-viadalon, és közülük öten érmet nyertek. Nem is rossz! Bár még jobb is lehetett volna…
Jancsó Kornél – utanpotlassport.hu Jóllehet, a bokszvilág (is) még alapvetően a téli álmát alussza, azért az első „ébredések” egyikeként az elmúlt héten már megtartották 2018 kifejezetten minőségi mezőnyt megmozgató nyitótornáját. A női ökölvívóknak 7. alkalommal kiírt Nemzetek Kupája a vajdasági Zomborban három kontinens harminc országából csaknem kétszáz kesztyűs amazont vonultatott fel, köztük a magyar csapatot, hét utánpótláskorú versenyzővel.
Az előre megadotthoz képest változott ugyan a női bokszválogatott összetétele, nem utazott el például a hazai bokszhátország legtehetségesebbjei közé tartozó Villás Veronika és Kiss Bettina, így is több „ütős” magyar lány tesztelte az év eleji formáját a szerbiai viadalon. A zombori Mostonga Sportcsarnokban a mieink közül hárman az ifjúságiak (2000-2001-es születésűek), négyen a juniorok (2002-2003-as évjáratúak) mezőnyében próbáltak szerencsét, és összességében megállták helyüket. Még ha magyar szempontból rosszul is indult az A kategóriás, vagyis a legmagasabban jegyzettek közé tartozó pofonosztó esemény.
Tudniillik a nyitónapon fellépő mindkét magyar tini vereséget szenvedett: Megyeri Barbara (52 kg) a junior kategóriában lett, az ifjúsági korcsoportban szereplő Monostori Lídia (48 kg) pedig indiai riválistól kapott ki.