Aranylány kerestetik
Női kéztől származó, kesztyűs pofonoktól lesz hangos vasárnap kora estig a svédországi Boras, még közelebbről a Borashalle, ahol ezen a hétvégen rendezik meg a The Golden Girl Championship elnevezésű nemzetközi női ökölvívóversenyt.
Jancsó Kornél – utanpotlassport.hu A svéd házigazdák a világ legnagyobb női boksztornájaként reklámozzák az Arany Lány-bajnokság néven futó, Boras városába erre a víkendre meghirdetett amazonviadalt, amelyen öt magyar is indul.
A minősítés kissé túlzónak hat, de tény: érdemi múltú, jelentős eseményről van szó, és ezt honlapunknak Kovács Mária, hölgyválogatottunk szövetségi kapitánya is megerősítette a csapat csütörtöki elindulás előtt:
„Tudomásom szerint 26 országból úgy 280-an lépnek szorítóba péntektől vasárnapig a legkülönbözőbb korosztályokban, a felnőttektől, az úgynevezett elitkategóriáktól lefelé, az ifjúságiakon és juniorokon át, egészen a serdülőkig. Eredendően hat lányunk szerepelt volna, Villás Veronika szereplésétől azonban kénytelenek voltunk eltekinteni, mivel eltalálta az influenzavírus."
A magyar indulók Serdülő: Jónás Kornélia (2004-es születésű, 46 kg) Junior: Jozó Csenge (2003, 52 kg) Ifjúsági: Lakotár Hanna (2001, 51 kg), Kiss Bettina (2001, 54 kg), Hámori Luca (2001, 60 kg)
Egyéb korosztályos hírek ÖKÖLVÍVÁSBAN a sportági aloldalunkon.