Ifjúsági évindító
A tragikus sorsú olimpiai aranyérmes és Európa-bajnok Énekes István emlékére rendezett tornával indították az évet legjobb ifjúsági korú ökölvívóink. Tíz fiú- mellett hat leánysúlycsoportban hirdettek győztest, akiknek a teljesítményével alapvetően a szakágvezetők is elégedettek lehettek.
Jancsó Kornél – utanpotlassport.hu A fiatal ökölvívóknak minden év elején, hagyományosan az Énekes István-emlékverseny az első nagy, országos eseményük. A fiatalokra a nemzetközi mezőnyben minőségi sorozatvizsga vár az idén: az ifjúsági olimpia előtt világbajnokság, azt megelőzően pedig – április végén – Európa-bajnokság. Az Énekes-emlékverseny az újpesti Madárfészek Akadémia központjában, a Pozsonyi utcai sportcsarnokban az első komoly „szűrővizsgálatot” is jelentette a szakvezetőknek, akik árgus szemmel figyelték az utánpótlás legígéretesebb tagjainak a szereplését.
„A srácok kitettek magukért harcosságban, győzni akarásban egyaránt, fizikailag nem volt probléma, taktikai és technikai hibákból viszont akadt jócskán – kezdte kritikus értékelését honlapunknak ifj. Balzsay Károly férfikapitány, hozzáfűzve, hogy a tűz, a nagy akarás sokakban olykor csapkodásba ment át.
„Akadt azért egy-két üdítő kivétel is, volt, aki betartotta a taktikát, amellett jó technikát, kiforrott ökölvívást tudott bemutatni” – fogalmazott az egykori kiváló bokszolóból lett szakvezető, aki konkrét nevekkel nem szolgált, fontosabbnak gondolta, hogy inkább általános helyzetképet adjon az egyénre bontott jellemzések helyett.
„Összességében nincs gond a fiatalok harcos felfogásával, akarnak, s nyilván – a klubedzők segítségével – még jelentősen javulnak az áprilisi Európa-bajnokságig. Az az első, közeli nagy feladat, a válogatott keret nagyjából megvan, egy-két fővel bővülhet még a csapat, úgy 15-16 srácra számítok.”
Hozzátette: az Énekes-torna után rögtön folytatódik a közös munka, hiszen ezen a héten a tatai edzőtáborban tevékenykedik a társaság. „Itt vannak velünk a franciák, tizenkét fiatal öklözővel, meg még két svájci is, vagyis két nap bemelegítés, könnyű átmozgatás után jókat tudunk kesztyűzni velük.” Március első hetében pedig már jön az újabb megméretés, a Bornemissza-torna, majd ismét edzőtáborozás, s következhet az Eb.
IFJÚSÁGI ÉNEKES ISTVÁN-EMLÉKVERSENY, BUDAPEST A súlycsoport-győztesek Leányok 48 kg: Bere Mónika, 51 kg: Lakotár Hanna, 57 kg: Matesz Viktória, 60 kg: Hámori Luca, 64 kg: Szabó Réka, 69 kg: Ambrus Viktória Fiúk 49 kg: Bernáth Attila, 52 kg: Borsos Tamás, 56 kg: Báki Alex, 60 kg: Danyi Dániel, 64 kg: Szamkó Zsolt, 69 kg: Barbosu Tibor, 75 kg: Kóczián Dávid, 81 kg: Egervári Richárd, 91 kg: Suki József, +91 kg: Fehér Koppány