Megismételt kadétbravúr
November után újra hatalmas meglepetést okozott a 16 éves tatai Büki Lili azzal, hogy ismét legyőzte a felnőtt párbajtőrözők aktuális olimpiai bajnokát, Szász-Kovács Emesét, s ezzel meg is nyerte a Magyar-kupa hétvégi fordulóját. A hétvégén utánpótlás kardválogatót is tartottak, amelyen kizárólag fővárosi aranyérmek születtek.
B. V. – utanpotlassport.hu Nagyjából fél évvel ezelőtt, novemberben rendezték meg a felnőtt országos bajnokságot, amelyen a női párbajtőrözők mezőnyében kizárólag utánpótláskorú versenyzők jutottak a legjobb négy közé. Akkor leginkább két kadétvívóról, a békéscsabai Dékány Kingáról és a tatai Büki Liliről szólt a verseny. Előbbi a fegyvernem minden idők legfiatalabb felnőtt magyar bajnoka lett, utóbbi pedig legyőzte az aktuális olimpiai bajnok Szász-Kovács Emesét.
JUNIOR ÉS KADÉT KARD ELŐVÁLOGATÓ-VERSENY, BUDAPEST Juniorok. Fiúk (51 induló): 1. György Lehel (UTE, edző: Gergácz László), 2. Horváth Gergő (Vasas), 3. Noseda Szabolcs (DVSZ) és Rajkai Boldizsár (Vasas). A döntőben: György-Horváth 15:10 Leányok (37 induló): 1. Bérczy Dorottya (edző: Varga József), 2. Kern Bianka (KVSE), 3. Battai Sugár Katinka (TFSE) és Lantos Eszter (BVSC). A döntőben: Bérczy-Kern 15:10 Kadétek. Fiúk (42 induló): 1. Horváth Gergő (Vasas, edző: Ravasz Etele), 2. Ondrik Konrád (BVSC), 3. Kis-Tamás Bence (Vasas) és Szántó Zoltán (Vasas). A döntőben: Horváth-Ondrik 15:12 Leányok (32 induló): 1. Battai Sugár Katinka (TFSE, edző: Dávid László), 2. Szűcs Luca (BVSC), 3. Keszei Kira (Vasas) és Beviz Dorottya (GEAC), 5. Szakács Zsuzsanna (UTE), 6. Fenyősi Zita (Vasas), 7. Együd Eszter (Nyíregyháza), 8. Juhász Anna (Szent György). A döntőben: Battai-Szűcs 15:12
További korosztályos hírek VÍVÁSBAN a sportági aloldalunkon.