UtánpótlásSport
2024. március 29.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Röplabda

2018-06-08 15:15

Badenen át Buenos Airesbe?

Előbb az ifjúsági olimpiára, majd a nagyokéra szeretne kijutni strandröplabdában Hajós Artúr és Stréli Bence. U18-as magyar bajnokaink előtt évek óta ott lebeg a nagy cél, és amióta jól játszanak, jóban is vannak. A hétvégén Buenos Aires a tét, nem is rossz esélyekkel.

Stréli Bence és Hajós András tíz évesen együtt kezdte Fotó: hunvolley.hu
Stréli Bence és Hajós András tíz évesen együtt kezdte Fotó: hunvolley.hu
A. A. – utanpotlassport.huValamikor régen úgy állt össze a ma is tinédzser Hajós Artúr és Stréli Bence párosa, hogy egyszer az olimpiára is ki akarnak jutni. Péntektől vasárnapig egyelőre az ifjúsági olimpia a tét az ausztriai Badenben, ahol a duót összekötő évek, élmények és a két fiatal elkötelezettsége a szakemberek szerint is kvótát érhet. 2010-ben álltak össze először. „Bencével együtt kezdtünk Újpesten teremröplabdázni, aztán együtt átmentünk a Pénzügyőrbe, majd én kijöttem strandröplabdázni, úgyhogy egy kis időre szétváltunk – fogalmazott néhány hónapja a kidnews.hu portálnak Hajós András fia. – A legnagyobb közös célunk az olimpia, mindenképpen szeretnénk egyszer kijutni és ott Magyarországot képviselni. Az első pillanattól ez járt a fejünkben, amikor megismertük egymást. Nagyon sokat edzünk, magántanulók vagyunk. Sokszor nem is megyünk iskolába a reggeli tréningek, kondiedzések miatt.” „Most már nagyon barátok vagyunk. Egy éve voltak azért még veszekedések, valószínűleg azért, mert nem játszottunk olyan jól – tette hozzá Stréli Bence. – A délelőtti edzéseinken a hiányosságainkra koncentrálunk, vannak fogadóedzések, ilyenkor csak fogadunk.” Az ifjúsági olimpiai selejtező második fordulójába 16-16 fiú és leány páros jutott be, innen öt-öt duó kvalifikálja magát az argentínai versenyre. A magyar szövetség összeállítása szerint a mieink tavaly nyáron, Siófokon egy szerb, egy lengyel és egy bosnyák párost megelőzve jutott el idáig. A badeni mezőnyt négy csoportra osztották, az első három páros továbbjut. A négy csoportgyőztes egyből a legjobb nyolc közé kerül, a többiek keresztbe játszanak a negyeddöntőért. A Strandröplabdázásért SE párosa pénteken az ukrán duóval kezd, majd a fehéroroszokkal csap össze. Másnap a britek következnek. További korosztályos hírek RÖPLABDÁBAN a sportági aloldalunkon.