UtánpótlásSport
2024. március 28.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Egyéb sportágak

2018-07-20 21:25

Közel volt a bravúr

Minden eddiginél nagyobb közönség és ennek megfelelő, felfokozott hangulat fogadta a technikai csapatszám résztvevőit a Duna Arénában, a műúszók junior-világbajnokságán, ahol a mieink kisebb hibát elkövetve 20 nemzet közül a 14. helyet szerezték meg. Az oroszok továbbra is hibátlanok: ötből öt arany került eddig hozzájuk, míg az ukránok ezüstéremből gyűjtötték be eddig az összeset.

Pénteken a 14. helyet szerezte meg válogatottunk a technikai számban. Forrás: Magyar Szinkronúszó Szövetség FB-oldala
Pénteken a 14. helyet szerezte meg válogatottunk a technikai számban. Forrás: Magyar Szinkronúszó Szövetség FB-oldala
K. T. I. - utanpotlassport.hu „Nagyszerű volt a hangulat, de sajnos nem lehetünk maradéktalanul elégedettek” – kezdte honlapunknak adott értékelését Árkovits Petra szövetségi edző a csapat technikai számok után. A magyar műúszó válogatott a 14. helyet szerezte meg pénteken este a Duna Arénában. „Becsúszott a kötelező elemekbe egy-két szinkronitási hiba, ami miatt nem egészen úgy sikerült a programunk, mint szerettük volna. Az egész nagyon szép volt, nagyon jó hangulatú, és a közönség vélhetően észre sem vette, de mi belül azért tudjuk, hogy ma sajnos nem ez volt a maximum”  – tette hozzá a juniorválogatott trénere, aki ezzel együtt is optimistán várja a folytatást. „Már a harmadik napunkon vagyunk túl, és egyértelműen látszik a lányokon, hogy kicsit sem nyomta meg őket a hazai pálya terhe, sőt, kifejezetten doppingolja őket a hangulat. Egészen más érzés így a medencetérbe lépni, mint a többi helyszínen. Remélhetőleg a hátra lévő két számunkban sikerül még előrébb végezni. Nagyon szeretnénk döntőben úszni, mert ez az esti miliő még varázslatosabb, mint a délelőtti vagy a délutáni programoké volt." A péntek esti aranyérem, hasonlóan az eddigi négyhez az orosz válogatotthoz került, amely ezúttal is kiemelkedett a mezőnyből, 92.7347 pontot kapott, míg a második ukránok épp csak átlépték a 90 pontos határt. A rendre a dobogó harmadik fokáért küzdő két ázsiai gigász, Japán és Kína csatájából ezúttal is előbbi jött ki jobban, kicsit több mint három tizeddel. A világbajnokság szombaton a csapat szabadprogrammal folytatódik, majd vasárnap a kombinációs kűrökkel ér véget. A két héttel ezelőtti tampere-i Európa-bajnokságon mieink ez utóbbi számban szerepeltek a legjobban, akkor a hetedik helyen zárt a Natalja Taraszova, Árkovits Petra páros által edzett csapat. Ezúttal a világ élvonalába tartozó ázsiai és amerikai nemzetekkel megspékelt mezőnyben a 11-12. hely megszerzése lehet a reális cél. További korosztályos hírek MŰÚSZÁSBAN a sportági aloldalunkon.