UtánpótlásSport
2024. március 28.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Triatlon

2018-07-20 18:59

Megismételt bronz

Lehmann Csongor − csakúgy, mint egy évvel ezelőtt − harmadik lett az észtországi junior triatlon Európa-bajnokságon, míg az egy évvel fiatalabb korosztályt erősítő Dévay Zsombor és Karai Levente a tizenegyedik, illetve a tizenkettedik helyen zárt. A leányok a várakozásoktól kissé elmaradva szerepeltek, a legjobb eredményt Soós Fanni tizenötödik pozíciója jelentette.

Leiner Soma - utanpotlassport.huÚszás a folyóban, majd kerékpározás a roppant technikás városi terepen − junior triatlonistáinkra masszív feladat várt a tartui Európa-bajnokságon. Három-három fiú, illetve leány versenyzőnk méretett meg az észtországi kontinensviadalon, amelyen összesen 135 fiatal állt rajthoz.

Lehmann Csongor ismét bronzérmet szerzett
Lehmann Csongor ismét bronzérmet szerzett
A fiúmezőnyben a tavalyi Európa-bajnokságon bronzérmes Lehmann Csongortól várhattuk a legtöbbet, a tiszaújvárosi versenyző az úszás után ott volt az elsők között, de Karai Levente is jól kezdett. A kerékpározás során Lehmann továbbra is az elsők között haladt, míg Karai leszakadt, Dévay Zsombor viszont felzárkózott az élbolyba. Az aktuális harmadik helyezett bukását követően a norvég Vetle Bergsvik Thorn és a német Tim Hellwig megszökött a mezőnytől, és jelentős előnyre tett szert. Mint kiderült, behozhatatlanra: ugyan Lehmann futotta a legjobb időt, ez „csak” bronzérmet jelentett. Kiválóan szerepelt az eggyel fiatalabb korosztályt erősítő Dévay és Karai is, hiszen előbbi tizenegyedik, míg utóbbi tizenkettedik lett. A leányoknál a hetes rajtszámmal induló Putnóczki Dorka kezdett a legjobban, az élboly tagjaként szállt ki a vízből. A kerékpározás során még egyben volt a mezőny, később azonban Petrov Dorottya lemaradt, míg Putnóczki és Soós Fanni igyekezett tartani a lépést. Ketten azonban elszakadtak a mezőnytől, így a mieinknek a több, mint húsz fős üldöző bolyban kellett megharcolni a helyekért. Legelőrébb végül Soós végzett tizenötödikként, míg Putnóczki tizennyolcadik, Petrov harminckilencedik lett. „A lányokban több volt − értékelt honlapunknak Lehmann Tibor, a szövetség szakmai bizottságának elnöke. − Bár Fanni várakozáson felül teljesített, bíztunk benne, hogy legalább egyikük odaér az első tízbe. Csongor bronzérmének nagyon örülünk, mint ahogy a két fiatalabb versenyző helyezésének is, ők jövőre még ennél is előrébb zárhatnak az Európa-bajnokságon. Az egész versenyre jellemző volt, hogy a kerékpározás során dőlt el, így a hagyományosan erős nemzetek, mint a német, a norvég vagy az osztrák érvényesültek igazán.” Vasárnap a mix váltók versenyével zárul a kontinensviadal.

JUNIOR EURÓPA-BAJNOKSÁG, TARTU (ÉSZTORSZÁG) A versenynap Európa-bajnokai és a magyar eredmények Leányok. 1. Pauline Landron (Franciaország) 1:00:25, ...15. Soós Fanni 1:02:08, ...18. Putnóczki Dorka 1:02:20, ...39. Petrov Dorottya 1:04:25. Fiúk. 1. Vetle Bergsvik Thorn (Norvégia) 53:59, ...3. Lehmann Csongor 54:16, ...11. Dévay Zsombor 55:03, 12. Karai Levente 55:19.

További korosztályos hírek TRIATLONBAN a sportági aloldalunkon.