UtánpótlásSport
2024. március 29.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Kosárlabda

2018-08-04 16:57

Huszonötöt vertek Szlovéniára

Nagyon magabiztos győzelmet aratott az U18-as leány kosárlabda-válogatott az Udinében zajló korosztályos Európa-bajnokság nyitómeccsén. Völgyi Péter együttese 67−42-re győzte le Szlovéniát, s ahogyan azt a vezetőedző is elmondta oldalunknak, kulcsfontosságú volt megnyerni ezt a mérkőzést.

Krasznai Bence – utanpotlassport.hu  Megkezdte szereplését a leány U18-as kosárlabda-válogatott az olaszországi Udinében zajló korosztályos Európa-bajnokságon. Amint arról már korábban beszámoltunk az együttes nagyon fáradt, hiszen a csapat − két kosaras kivételével − ugyanabban az összetételben játszik, amellyel negyedik lett a vasárnap véget ért U17-es világbajnokságon. Völgyi Péter alakulatának első ellenfele  a B csoportban a szlovén válogatott volt. A vezetőedző külön kiemelte a torna előtt, hogy kulcsfontosságú lesz ez a párharc, mert már itt eldőlhet, hogy milyen erős ágra kerül a csapat a kieséses szakaszban.

Nem tudtak mit kezdeni a  szlovének a magyar lányokkal (pirosban) Forrás: FIBA
Nem tudtak mit kezdeni a szlovének a magyar lányokkal (pirosban) Forrás: FIBA
Jó iramban kezdték a hölgyek a meccset, s tulajdonképpen mind a két csapat támadószerkezete hatékonyan működött. Angyal Barbara jó szokásához híven dobott is két triplát a negyedben, azonban a szlovénoknál is volt egy hasonlóan hatékony játékos; Ana Saric. A negyed végül hárompontos magyar előnnyel zárult (17−14). A második játékrész elején még inkább felvette a ritmust az ellenfél, s fel is kapaszkodott egy pontra, a lányok azonban nagyon megnyomták a hajrát, s Wentzel Nórával sem tudtak mit kezdeni a szlovénok. Nóra húsz perc után hat begyűjtött lepattanónál, s 12 dobott pontnál járt, míg a csapat nyolc pontos előnyre tett szert (33−25). A harmadik negyedet is a mieink uraltá. Kiss Angelika, Varga Alíz és Tóth Orsolya is kiemelkedően teljesített a lepattanókban, Angyal pedig csak szórta a pontokat. A szlovénoknál Ajda Burgar és Saric továbbra is húzta a gárdát, de ez sem volt elég ahhoz, hogy megszorongassák a magyarokat. A záróetapnak 13 pontos vezetéssel vághattak neki Angyalék (50−37), de egyáltalán nem ültek rá az eredményre. Mi több, majdnem megduplázták az előnyt. Nem voltak hatékonyabbak a mieink, mint az előző harminc percben, csupán a védekezés lett sokkal masszívabb, és sorozatos hibákra kényszerítették  a szlovénokat a lányok. Ennek pedig az lett az eredménye, hogy a magyar válogatott rendkívül meggyőző 67−42-es diadalt aratott.

LEÁNY U18-AS EURÓPA-BAJNOKSÁG, UDINE Csoportmérkőzés, első kör. Magyarország−Szlovénia 67−42 (17−14, 16−11, 17−12, 17−5) A magyar csapat pontszerzői Angyal Barbara 19 pont, Wentzel Nóra 12 pont, Varga Alíz 9 pont, Kiss Angelika 7 pont, Kovács Georgina 6 pont, Vári Zita 5 pont, Horváth Réka 4 pont, Mányoky Réka 3 pont, Révész Boróka 2 pont

Amit eddig az Európa-bajnokságról írtunk Vb után Eb Egyéb korosztályos hírek KOSÁRLABDÁBAN a sportági aloldalunkon.