UtánpótlásSport
2024. március 29.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Kerékpársportok

2018-08-04 19:31

Szakaszgyőzelem Assenben!

Két serdülő, egy junior, egy érem. Fábián Csongor klasszikus távon elért hatodik helye után a serdülők között Mészáros Bence mutatta meg, hogy a KSI-ben magas szintű kerékpáros utánpótlás-nevelés folyik. A holland pályákon zajló European Junior Cycling Touron részt vevő magyar csapat teljesítményét az omloop szakaszon szerzett első helyével koronázta meg a serdülőkorú versenyző. A szakaszról és a megpróbáltatásokról maga a versenyző nyilatkozott.

Rácz K. Bence – utanpotlassport.hu Az asseni verseny omloop szakaszán egy kijelölt 12 km-es pályán tekernek a versenyzők, az egész szakasz távja 48 km. A 63 versenyzőből álló mezőnyben olyan országok kerékpárosai indulnak, mint Hollandia, Franciaország vagy Anglia, amelyek egytől egy „kerékpáros nagyhatalmak”. Ezen a versenyen szerzett aranyérmet a KSI színeiben kerékpározó Mészáros Bence.

Mészáros Bence első helyen ért célbe a serdülők között az omloopon Kép: Mészáros Dezső
Mészáros Bence első helyen ért célbe a serdülők között az omloopon Kép: Mészáros Dezső

A tizenhét évesek között Mészáros 1:10,12-es idejével első helyen ért célba, ezzel megnyerte az ötödik szakaszt. A futamgyőztes boldogan számolt be a futamon történtekről:

„A verseny elején beszorítottak a mezőny közepére, de a második kör elejére sikerült előretörnöm és elszakadnom a mezőnytől. Egy holland srác mögé tapadtam, akivel végig megvolt az összhang, fél percnél nagyobb előnyünk azonban sosem volt. Zalán sokat segített hátul a mezőnyben, nagy mértékben kontrollálni tudta a többieket” – taglalta, majd a verseny utolsó pillanatairól is szót ejtett. „Az utolsó körre csupán 20 másodperc előnnyel fordultunk, a sprintet körülbelül 300 méterrel a cél előtt másodikként kezdtem meg Van den Berg mögött, majd 150 méternél sikerült megelőznöm, s ezzel megnyertem a szakaszt.”

A másik kiutazó serdülő, Fábián Zalán, aki szintén a KSI versenyzője 27. helyen ért be. Összevarrt fejjel ugyan – hiszen a második szakaszon hatalmasat bukott –, de sikeresen teljesítette mind a hat szakaszt. Noha csak Mészáros tudta korosztályában megnyerni az omloop szakaszt , az U19-esek között induló Mészáros Csongor ismét az élmezőnyben végzett, nyolcadik helyen ért célba.

Az asseni European Junior Cycling Touron elért kiemelkedő magyar eredmények: Fiú U19-es klasszikus szakasz: 6. Fábián Csongor Fiú serdülő omloop szakasz: 1. Mészáros Bence Fiú U19-es omloop szakasz: 8. Fábián Csongor

További korosztályos hírek a KERÉKPÁRSPORTOKBAN a sportági aloldalunkon.