UtánpótlásSport
2024. április 18.
  • instagram
Divízió I/A-s U18-as jégkorong-vb, Frederikshavn (Dánia) Kadét és junior vívó-világbajnokság, Rijád (Szaúd-Arábia)
Keresés:

Sportágak

Egyéb sportágak

2019-02-27 09:47

Mindig száztíz százalékon

A mindössze 15 éves Szimcsák Mira az egyik legjobb példa arra, hogy milyen hozadékai lehetnek egy hazai rendezésű világversenynek, ugyanis a fiatal úszó a 2017-es magyarországi vizes világbajnokságot követően próbálta ki magát a nyílt vízi úszók között, ez a kaland pedig egyéni junior Európa-bajnoki címmel, világbajnoki ezüsttel, illetve csapatban szerzett vb-arannyal kezdődött.

G. G. – utanpotlassport.hu Ahogyan a legtöbben, ő is a klasszikusnak mondható módon, babaúszáskor ismerkedett meg a medencék világával, igaz, nővére ekkor már évek óta edzett a Komjádi Uszodában, így szinte természetes volt, hogy ő is ezt a sportágat váltja. A kezdeti időkben az úszás mellett aerobikozott is, azonban idővel, amikor a hétvégi versenyek lassan-lassan már ütötték egymást, válaszút elé került, ő pedig szerencsére az úszás mellett döntött.

Szimcsák Mira nem készült nyílt vízi karrierje, mára mégis korosztályos világ- és Európa-bajnoknak mondhatja magát Forrás: MÚSZ
Szimcsák Mira nem készült nyílt vízi karrierje, mára mégis korosztályos világ- és Európa-bajnoknak mondhatja magát Forrás: MÚSZ
A Jövő SC versenyzője a 2017-es hazai rendezésű világbajnokságon néhány klubtársával együtt a helyszínen tekintette be a remek hangulatú balatonfüredi nyílt vízi versenyeket, egymás között pedig arra jutottak, hogy milyen „vicces” lenne kipróbálni az úszásnak ezen válfaját is. Ez olyannyira jól sikerült, hogy a balatonfüredi országos bajnokságon harmadiknak csapott célba. Szimcsák Mira elmondta, erre a viadalra nagyjából csak úgy készült fel, hogy a medencés edzéseken többször is leúszta a nyílt vízi távot, persze a versenyen azért meglepték a teljesen különböző viszonyok, még akkor is, ha a Balaton kifejezetten a könnyen úszható nyílt vízi pályák közé tartozik. A dobogós helyezéssel egy csapásra Gellért Gábor szövetségi kapitány célkeresztjébe került, hiszen a szakember legfőképpen ennek a versenynek az eredménye alapján állította össze csapatát a junior Európa-bajnokságra, illetve a világbajnokságra. „Ekkor még nem volt biztos az indulásom, ezért nem is készültünk száz százalékig a nyílt vízi nemzetközi versenyekre, csak néhány edzésen gyakoroltuk a lábvízen úszást” – mondta Szimcsák Mira, aki aztán bekerült a csapatba, s egy sokáig emlékezetes máltai kontinensviadalon begyűjtötte pályafutása legnagyobb sikerét. Az Eb katasztrofális szervezése miatt a fiatalok jelentős része eltévesztette az irányt a célegyenesnél, de a magyar versenyző rendkívül rutinosan kezelte a helyzetet, így elsőként ért be. Elmondta, egyelőre nem tesz különbséget a medencés és a nyílt vízi úszás között, a 200, 400 és 800 méter gyors korosztályos ranglista-vezetőjeként pedig arra törekszik, hogy valamelyik távon – lehetőleg az összesen – kiharcolja a részvételt az idei Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválra (EYOF), amelyet Bakuban rendeznek júliusban. Edzője, Kovács Tamás arról beszélt, hogy Mira tízéves kora óta dolgoznak együtt. A kezdeti időkben nem tűnt ki társai közül, az elmúlt egy-két évben viszont ő az egyetlen versenyző a fiatalok közül, aki minden egyes edzésen 110 százalékot ad ki magából. „Néha vannak is emiatt nagy csatáink, vissza kell, hogy fogjam. A szívóssága és a szíve az, ami kiemeli a többiek közül” – mondta a szakvezető. A tréner hangsúlyozta, a fókuszban természetesen továbbra is a medence áll, ugyanakkor a korán érkezett nyílt vízi sikerek arra engednek következtetni, hogy a medence mellett ebben a szakágban is szép jövő állhat a tizenöt éves versenyző előtt. További korosztályos hírek NYÍLT VÍZI ÚSZÁSBAN a sportági aloldalunkon.