UtánpótlásSport
2024. április 18.
  • instagram
Divízió I/A-s U18-as jégkorong-vb, Frederikshavn (Dánia) Kadét és junior vívó-világbajnokság, Rijád (Szaúd-Arábia)
Keresés:

Sportágak

Tollaslabda

2019-04-19 14:08

Parázs csaták várhatók a tollaslabdázók U13-as és U19-es országos bajnokságán

A budapesti Hodos Tamás Sportcsarnokban rendezik a tollaslabdázók U13-as és U19-es országos bajnokságát, amelyen 117 játékos vesz részt.

Krasznai Bence − utanpotlassport.hu Száztizenhét tollaslabdázó méri össze tudását a kétnapos U13-as és U19-es országos bajnokságon Budapesten a Hodos Tamás Sportcsarnokban. A legkisebb fiúk mezőnyében 29 induló lesz, és ahogyan azt a sportági szövetség elnöke, Csorba József is elmondta, ez meglehetősen biztató létszám. A leányok között 20-an lépnek pályára, és – csakúgy, mint a fiúknál – csoportkörben kezdik meg a bajnokságot, amelyből kialakul a nyolcaddöntős ágrajz.

Sándorházi Vivien egyértelműen a legesélyesebb versenyző az U19-esek között
Sándorházi Vivien egyértelműen a legesélyesebb versenyző az U19-esek között
Csorba kiemelte, hogy Magyarország egyedülálló módon rendez évente nemzetközi csapatversenyt a legfiatalabb generációnak Pécsett. Mi több, U13-as válogatottunk is van. Az elnök szerint ebben a korosztályban már ki lehet szúrni, kik lesznek azok a játékosok, akik később igazán ütőképesek lehetnek akár a nemzetközi porondon is. A szakember elmondta, hogy csak az U19-es lányok megméretése lesz az, amelyen szinte biztos a győztes kiléte, hiszen a 2018-ban Európa-bajnoki bronzérmes, a Buenos Aires-i ifjúsági olimpiát is megjárt Sándorházi Vivien is elindul az ob-n. A legkiegyenlítetteb mezőny több, mint valószínű, hogy az U19-es fiúké lesz. Az elnök úgy véli, ebben a korosztályban hatalmas csaták vannak kilátásban, és nem tudná megmondani, ki lesz a végső győztes. Az országos bajnokságon csak az U19-esek között rendeznek vegyespáros küzdelmeket. Egynemű páros versenyek mindkét korosztályban lesznek. További korosztályos híreink TOLLASLABDÁBAN a sportági aloldalunkon.