UtánpótlásSport
2024. március 28.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Labdarúgás

2019-04-22 08:45

Labdarúgás: az U19-es válogatott Timári Norman a budapesti I. osztályban pallérozódik

A budapesti I. osztályba, azaz az országos negyedik vonalba igazolt az U19-es válogatott alapembere, Timári Norman. A Puskás Akadémián nevelkedett center féléves ceglédi kitérőt követően igazolt a Kelen SC együtteséhez, ahol újra egyéni fejlődése kerülhet előtérbe.

Leiner Soma - utanpotlassport.huAz U19-es válogatott oszlopos tagja, Timári Norman korosztályának egyik kiemelkedő tehetsége. A Kazincbarcikán született támadó 11 éves korában került Felcsútra, ahol végigjárta az akadémiai lépcsőfokokat, emellett remek felépítésének és gólérzékenységének köszönhetően rendre meghívót kapott a korosztályos válogatottakba, tagja volt az U17-es Európa-bajnokságon szerepelt csapatnak is. Az őszi idényt az NB II-es Ceglédnél töltötte, majd télen az országos negyedik vonalban szereplő Kelen SC együtteséhez igazolt, ahol egykori utánpótlásedzője, Harmati Tamás kezei alatt fejlődhet.

Timári Norman (b) tavaly ősszel győztes gólt szerzett az osztrákok elleni Eb-selejtezőn Forrás: mlsz.hu
Timári Norman (b) tavaly ősszel győztes gólt szerzett az osztrákok elleni Eb-selejtezőn Forrás: mlsz.hu
− Remek éveket töltöttél Felcsúton, majd az NB II következett, néhány hónap múlva pedig a budapesti I. osztály. Mi történt? − Így igaz, fél évet töltöttem Cegléden. Ez az időszak az akklimatizálódásról szólt, igyekeztem felvenni a felnőttfutball ritmusát. Bár folyamatosan játszottam, úgy éreztem, a fejlődésem nem a megfelelő irányba halad, ezért döntöttem a váltás mellett. − Milyen lehetőségeid voltak a télen, illetve miért esett végül a Kelenre a választásod? − Több NB II-es lehetőségem is volt, ezek azonban különböző okok miatt meghiúsultak, így felkerestem a Kelen SC jelenlegi szakmai igazgatóját, egyben korábbi edzőmet, Harmati Tamást, akinek személye döntő befolyással bírt. Úgy érzem, olyan helyre igazoltam, ahol előtérbe kerülhet személyes fejlődésem, és ebben a korban ez a legfontosabb, nem pedig, melyik bajnokságban játszom. Fontos szempont volt továbbá, hogy a válogatott mérkőzésekre formába lendüljek, hiszen mindenképpen benne akartam lenni az U19-es elitkörre utazó keretben. − Állandó kérdés, hogy az akadémiákról kikerülő fiatalok miként tudják megvetni a lábukat a felnőttfutballban. Neked milyen a tapasztalataid vannak ezen a téren? − Az utánpótlásból kikerülve először a Puskás Akadémia NB III-as csapatában szerepeltem. Remek együttes kovácsolódott össze, ráadásul a harmadik vonal egy akadémiáról kikerülő ifistának tökéletes lépcsőfok volt. Ahogyan tapasztaltam, az NB II ehhez képest merőben más, s bár számítottak rám Cegléden, nekem másra van most szükségem. − Sok kritika érte döntésedet, ráadásul Németh Antal szövetségi edzőt is támadták, amiért a BLSZ I-ből válogat. Foglalkozol ezekkel a negatív hangokkal? − Természetesen hozzám is eljutnak a kritikák, de igyekszem ezeket kizárni, ugyanis hiszek abban a munkában, amit a télen elkezdtünk, próbálok kizárólag a saját teljesítményemre koncentrálni. A válogatott irányából érkező szakmai visszajelzések, mérési eredmények pedig mind pozitívak, azt bizonyítják, hogy folyamatosan fejlődök. − Említetted a válogatottat – mekkora csalódás volt a horvátországi Európa-bajnoki elitkör? − Bár erős csoportba kerültünk, de tény, hogy mindannyian többet vártunk magunktól. Ami a saját teljesítményemet illeti, a horvátok ellen szerintem jól ment a játék, a másik két mérkőzésen kevesebb szerepet kaptam, ennek ellenére büszke vagyok arra, hogy ott lehettem az elitkörben. − Tudvalevő, hogy csak fél évre igazoltál a Kelenhez. Hogyan tovább? − Először szeretnék a tavaszi meccsekre koncentrálni, minél inkább felépíteni magam. A nyáron biztosan távozom, vannak hazai és külföldi lehetőségeim is, de konkrétumokról még nem tudok beszámolni. További korosztályos hírek LABDARÚGÁSBAN a sportági aloldalunkon.