UtánpótlásSport
2024. március 29.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Kosárlabda

2019-08-07 18:50

Csütörtökön kezdődik a fiúkosarasok podgoricai B divíziós Európa-bajnoksága

A Váradi Attila vezette U16-os fiú kosárcsapat csütörtökön a koszovói válogatott ellen kezdi a podgoricai B divíziós Európa-bajnokságot. A vezetőedző arról beszélt honlapunknak, hogy rengeteg olyan mérkőzésük lesz, amelyeknek nehéz megjósolni a végeredményét.

Csütörtökön kezdődik az U16-os fiúkosarasok podgoricai B divíziós Európa-bajnoksága, amelyre a magyar válogatott június 24-én kezdte meg felkészülését a székesfehérvári MKOSZ Központban. A vezetőedző, Váradi Attila úgy döntött, hogy négy egy évvel fiatalabb játékost is a csapatában szeretne tudni, éppen ezért tesztmérkőzéseken figyelte meg az U15-ösöket, és ezek alapján választott. A mester elmondta, úgy érzi, ez idáig jó munkát végeztek a nyáron.

Az U16-os válogatott (pirosban) Belgium együttesével szemben is játszott edzőmérkőzést a székesfehérvári MKOSZ Központban Forrás: hunbasket.hu
Az U16-os válogatott (pirosban) Belgium együttesével szemben is játszott edzőmérkőzést a székesfehérvári MKOSZ Központban Forrás: hunbasket.hu
„Voltak edzőmérkőzéseink, amelyeken a fiúk hullámzó teljesítményt nyújtottak, ám a feladatukat megértették, és tudják, az Eb-n már nem lesz esély a próbálgatásra, tudásuk legjavát kell nyújtaniuk a pályán. A játékunkat leginkább a stabil védekezés jellemzi, gyors átmenetekkel. Ebben a korosztályban nehéz megmondani, hogy milyen erőt is képviselünk, az ugyanis nagyon gyorsan, akár meccs közben is változik, milyen formát mutat egy-egy alakulat.” A magyarok a koszovóiakkal, a svédekkel, a bolgárokkal, a norvégokkal és a lengyelekkel kerültek egy csoportba. Mit kell tudni ezekről a gárdákról? „Egyik mérkőzés sem lesz egyszerű, nehéz ellenfelekkel találkozunk. Koszovó válogatottjával nézünk először farkasszemet, ennek az egységnek a mentalitását lehet kiemelni, míg a svédek és a norvégok a gyorsaságukkal, valamint az agresszivitásukkal tűnnek ki. Azt gondolom, a lengyel csapat emelkedik ki leginkább, rendkívül jó a keretük. A többiekkel, azt hiszem, ki-ki meccset játszhatunk, és akár bejuthatunk a legjobb nyolc közé is. Persze, bármi megtörténhet, a lényeg, hogy minél több párharcot meg szeretnénk nyerni. Amennyiben a fiúk fegyelmezetten és keményen játszanak, úgy nem lehet nagy gond” − összegzett Váradi.

U18-AS EURÓPA-BAJNOKSÁG, PODGORICA A magyar válogatott programja Csoportkör Csütörtök: Magyarország−Koszovó, 16 Péntek: Magyarország−Bulgária, 13.45 Szombat: Magyarország−Svédország, 18.15 Hétfő: Magyarország−Lengyelország, 18.15 Kedd: Magyarország−Norvégia, 16 Csütörtök: negyeddöntő Péntek: elődöntő Szombat: helyosztó

További korosztályos hírek KOSÁRLABDÁBAN a sportági aloldalunkon.