UtánpótlásSport
2025. július 9.
  • instagram
U16-os fiú vízilabda Európa-bajnokság, Isztambul
Keresés:

Sportágak

Labdarúgás

2019-09-14 19:39

Mintaklub lett a francia Lille: óriási haszonnal adják-veszik a fiatal futballistákat

Bár a nyári átigazolási időszakokban általában a topligás klubok topcsapatai játsszák a főszerepet, hozzájuk fűződnek a legnagyobb „transzferek”, minden évben találunk olyan kisebb klubokat is, amelyek utánpótlás-nevelésben, a fiatalok felfedezésében, értékesítésében a nagyoknak is példát mutatnak.

A francia élvonalbeli Lille már az előző idényben is 69.8 millió euróért értékesített játékosokat, ezen a nyáron meg már 145 millió euróért. Többségében olyan labdarúgókról van szó, akik vagy még utánpótláskorúak, vagy amikor a Lille-hez kerültek, még utánpótláskorúak voltak. Mindannyiukra igaz, hogy ingyen vagy néhány millió euróért kerültek a klubhoz, és sikerült annyit fejlődniük, hogy több tízmilliós haszonnal adtak túl rajtuk. Ez a bizonyítéka a remek kiválasztásnak és a klubnál folyó, a fiatalok fejlesztését, piacképessé tételét elősegítő szakmai munkának.

Rafael Leaót (balra) a nyáron a Milan hívta, de nem ő az egyetlen, utánpótláskorú játékos, akit nagy haszonnal értékesített az elmúlt években a francia klub Fotó: BBC
Rafael Leaót (balra) a nyáron a Milan hívta, de nem ő az egyetlen, utánpótláskorú játékos, akit nagy haszonnal értékesített az elmúlt években a francia klub Fotó: BBC
Az egyik jó példa erre a 20 éves portugál csatár, a portugál Mbappénak is nevezett Rafael Leao, aki tavaly ingyen érkezett a Sportingtól, idén pedig 25 millió euróért szerződött az AC Milanhoz, miután az előző idényben 24 bajnokin nyolc gólt szerzett a francia élvonalban. A mali balhátvéd, Youssouf Koné hat éve, 18 esztendősen szintén ingyen került Lille-be hazájából, először a klub B-csapatához, majd másfél év után az első kerethez, idén nyáron pedig kilencmillió eurót fizetett érte a Lyon. Nagyon hasonló utat járt be a szintén mali válogatott középpályás, Yves Bissouma, aki 2006-ban érkezett meg Afrikából a Lille B-hez, néhány év után már az első kerethez került, tavaly pedig 16 millió eurót fizetett érte az angol élvonalbeli Brighton, melynél az előző idényben 28 bajnokin szerepelt a Premier League-ben. A marokkói hátvéd, Hamza Mendil szintén hazájából szerződött a Lille B-hez 18 évesen, majd másfél évvel később került az első csapathoz, egy évre rá pedig hatmillió euróért adták el a német Schalkénak. Ami a Lille példájában érdekes, hogy nem rendelkezik olyan utánpótlás-nevelő bázissal, mint például az Ajax vagy az osztrák Red Bull Salzburg. A nagy haszonnal továbbértékesített játékosok jelentős része nem a klub saját utánpótlásából kerül ki, hanem 18-20 éves kor között kerülnek a klub B-csapatához vagy egyből a felnőttkerethez. A Lille a kiválasztásban nagyon erős, mert olyan futballistákat is felfedez, és később haszonnal értékesít, akikről más klubok lemondtak. A francia U21-es válogatott védő, Fodé Ballo-Touré 20 évesen a PSG B-ből került ingyen a Lille-be, két évvel később pedig 11 millió euróért adták tovább a Monacónak. A nyár legnagyobb üzletét egyébként a nyolcvanmillió euróért az Arsenalhoz távozó, elefántcsontparti válogatott Nicolas Pépé eladásával kötötték, igaz, ő két éve már 22 évesen került a klubhoz, vagyis nem utánpótláskorúként. Pépé eladási árával megdöntötte az eddigi klubrekordot: Eden Hazard 2012-ben 35 millió euróért igazolt át a Lille-től a Chelsea-be. A belga szélső 14 évesen került a francia klubhoz, amelynél végigjárta a korosztályos csapatokat is. Ugyanakkor nem Hazard az egyetlen később nagy karriert befutott futballista, aki még utánpótláskorú játékosként megfordult a Lille-ben. Az FC Barcelonát is megjárt, francia válogatott Lucas Digne pályafutása is Lille-ből indult, de 20 évesen megfordult a klubnál az azóta a francia válogatottal vb-t is nyerő Florian Thauvin is. Franciaországban persze nem a Lille az egyetlen klub, amely évek óta vagyonokért értékesít ingyen vagy olcsón utánpótláskorban megszerzett futballistákat. A műfaj nagymestere a többek között Kylian Mbappét felfedező Monaco, de hasonló játékospoilitkát folytat a Rennes is, amely idén a 21 éves korára 21-szeres szenegáli válogatott Ismaila Sarrt adta el 30 millió euróért az angol Watfordnak, míg korábban 15 millióért értékesítette a saját nevelésű, ma már világbajnok Ousmane Dembelét a Dortmundnak, aki aztán onnan 125 millió euróért került a Barcelonához. Az idei, nyári átigazolási időszak nagy nyertese volt a Lille mellett a német Frankfurt is, amely 101.8 millió euró értékben adott el a nyáron játékosokat. Köztük a 21 éves, szerb felnőttválogatott Luka Jovicsot, akiért a Real Madrid 60 millió eurót fizetett. A  csatár 19 éves korában először kétszázezer eurós kölcsönadási díj ellenében került a német klubhoz, majd hétmillióért végleg megvették, és egyből tovább is adták a Realnak. A Frankfurtot azonban az említett francia klubokkal ellentétben a korábbi években nem jellemezték hasonlóan nagy összegű eladások. További korosztályos hírek LABDARÚGÁSBAN a sportági aloldalunkon.