Cselgáncs: az Eb-győztes Özbas Szofi junior-világbajnok lett
Fantasztikus menetelést követően, Európa után a világon sem talált legyőzőre a 17 éves Özbas Szofi. A ceglédi cselgáncsozó leány egy hónapja lett junior Európa-bajnok, és most a korosztály marokkói világbajnokságát is megnyerte a 63 kilogrammban.
Kilencven ország közel hatszáz cselgáncsozója méri össze tudását a marokkói Marrákesben zajló junior-világbajnokságon. A második versenynapon a 63 kilogrammos lányok mezőnyében tatamira lépett a súlycsoport egyik favoritja, a 17 éves Özbas Szofi is. A magyar küldöttség joggal várt kiemelkedő eredményt a ceglédi lánytól, hiszen alig több, mint egy hónapja a finnországi junior Európa-bajnokságon is remekelt, aranyérmet akasztottak nyakába. Persze, abból a szempontból az a győzelem is nagy szám volt, hogy Szofi még csak elsőéves junior, de ha úgy nézzük, az ifjúsági korosztályban szinte mindent megnyert már, amit lehetett (Európa-bajnoki és ifjúság olimpiai arany-, világbajnoki bronzérmes), akkor talán kisebb a meglepődés.
Az Eb után Radics Attila, a junior leányválogatott kapitánya nem is félt attól, hogy Szofi talán kienged a marokkói világversenyre. „Őt nem ilyen fából faragták; ha kitűz valamit maga elé, azért mindent megtesz. Pontosan emiatt lehet abban reménykedni, hogy Marokkóban is érem kerül a nyakába” – mondta.