UtánpótlásSport
2024. február 22.
  • instagram
KADÉT ÉS JUNIOR VÍVÓ EURÓPA-BAJNOKSÁG (NÁPOLY)
Keresés:

Sportágak

MOL-tehetségek

2019-11-02 20:50

Egyre feljebb ugrat

Még mindig csak 15 esztendős, de már 2017-ben az év női motorosának választották Magyarországon. Egy évvel később megnyerte a Szlovák Kupát, majd idén a címvédés mellett a szlovák női bajnokságban is az első helyen végzett. A Mol Alapítvány által támogatott motokrosszversenyző, Gál Lili jövőre újabb szintet lép, és Csehországban folytatja pályafutását.

Ha elkezdenénk sorolni, melyek azok a sportágak, ahol a lányok jelenléte némi meglepetést rajzol az arcokra, a motokrossz valószínűleg az elsők között kerülne szóba. Pedig a MAMI Team Fehér 15 éves versenyzője, Gál Lili számára a napnál is világosabb volt, hogy két keréken szeretné kamatoztatni tehetségét.

gál lili facebook
gál lili facebook
Választása persze lett volna, de ahogyan egészen kicsi korában két nagybátyja hatására felült a motor elejére, majd potyautasként megszerezte első élményeit, már el is dőlt a folytatás. „Ők vittek bele” – fogalmaz Lili, ha a kezdetekről esik szó, majd meséli, hogy először csak az utcákon, később már a pályákon is nagy érdeklődéssel szemlélődött. „Mikor megkaptam az első kismotoromat, még picit féltem, de nagyon élveztem. Nem terveztem, hogy versenyző leszek, csak a pillanatoknak éltem, majd egy jó barátunk javasolta, hogy próbáljam ki magam versenyen is. Győzködött, hogy semmi baj nem történhet, csak nézzem meg, milyen. Megnéztem, és azóta végigjártam az összes kupát, amit lehetett. Az első versenyem azért emlékezetes marad, hiszen nagyon óvatosan mentem, és utolsó helyen értem célba. Mégis különdíjat kaptam, mert egyedüli lány voltam a mezőnyben.” Persze, ahogy nőtt, úgy szerzett egyre nagyobb rutint a pályákon. Ha a sportágáról kérdezték, rendre azt válaszolta, nem tartja különlegesnek – egészen korán belecsöppent, és a lányok ugyanúgy elsajátíthatják annak csínját-bínját, mint a fiúk. Neki ez olyan jól sikerült, hogy minden szakágat összevetve 13 évesen lett az év női motorosa, tavaly Szlovák Kupát nyert, idén megvédte címét, és megspékelte azt a szlovák női bajnoki győzelemmel is. Október elején a felnőttek lengyelországi csapat Európa-bajnokságán is kipróbálhatta magát – az ott szerzett értékes tapasztalatokra nagy szüksége lesz a jövőben.
gál lilii
gál lilii
„Annak is köszönhetem az Eb-szereplést, hogy viszonylag régóta és folyamatosan jól teljesítek. Bár azt hiszem, rajtam kívül az országban nincs még egy olyan lány, aki ezt a sportágat ennyire komolyan veszi. Elég nagy kitartás és bátorság kell hozzá, ezekben nem szenvedek hiányt, de a motokrossz nem kizárólag a motorozásról szól. Egy héten több erősítő edzésem van, emellett rendszeresen úszok, futok és spinningelek. Az Eb-n láthattam, hogy mire számíthatok majd később. Sokkal durvább nyomok várnak rám, és a pálya is jobban kigödrösödik. Az viszont nagy élmény volt, hogy ilyen sokan kilátogattak a versenyre.” Az esztergomi lány legutóbbi sikerei azért is figyelemreméltóak, mert idén kategóriát váltott, és már 250 köbcentis négyütemű gépen húzza a gázt. Az átáálás a 85 köbcentiről könnyebben ment, mint gondolta volna, pedig akár egy évet is szánt volna a tanulásra. Nem kellett. Mint ahogy az iskolai tananyagok felett sem kell ülnie sokáig. A dorogi Zsigmondy Vilmos Gimnázium kilencedikes diákja már három évvel ezelőtt is megkapta a „jó tanuló, jó sportoló” elismerést, és ahogy mondja, ahhoz, hogy továbbra is jól teljesítsen, többnyire elég csak az órákon odafigyelnie. Az odafigyelés viszont a pályán is fontos. Főleg a balesetek elkerülése végett. „Bukások, esések más sportágban is előfordulnak. Én a hétköznapi életben sokkal nagyobb sérüléseket tudok szerezni, mint motoron.” Lili hozzáállásával és elszántságával elérte, hogy jövőre ismét szintet lépjen, és a még nívósabb cseh bajnokságban próbálja ki magát. Hosszabb távon pedig egyértelműen az európai élmezőny a cél. Az újabb sikerekhez a Mol Alapítvány is hozzájárul, támogatását a versenyző nevezési díjakra és útiköltségei fedezésére használja fel. További korosztályos hírek MOTORSPORTBAN a sportági aloldalunkon.