UtánpótlásSport
2024. március 29.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Asztalitenisz

2019-11-07 11:00

Asztalitenisz: Tölgyes Dorottya (15) felnőttvilágbajnok szeretne lenni

„Jövőre már az ifik között kell helytállnom. Szeretném mihamarabb a ranglista elejére verekedni magam, és érmeket nyerni a világversenyeken. A nagy álmom − a 2024-es, párizsi olimpia – mellett az, hogy a felnőttmezőnyben egyszer világbajnoki címet ünnepelhessek” − mondta a Nyírbátori ASE pingpongosa, a 15 éves Tölgyes Dorottya, aki nemrégiben az európai csapat tagjaként megnyerte a lengyelországi serdülő-világjátékokat.

A Nyírbátori ASE asztaliteniszezője, a 15 éves Tölgyes Dorottya kiemelkedő eredményeket ért el a wladyslawowói serdülő-világjátékokon. Az európai csapat tagjaként a dobogó legfelső fokára állhatott a korosztály legnívósabb világversenyén, emellett egyesben és párosban is jól szerepelt, hiszen mindkettőben a negyeddöntőig jutott. Nem mellesleg egyesben csak a későbbi győztes japán, Akae Kaho állította meg.

Érthető volt Tölgyes Dorottya öröme Wladyslawowóban
Érthető volt Tölgyes Dorottya öröme Wladyslawowóban
„Azt hiszem, egyáltalán nem túlzok, ha azt mondom, életem egyik legnagyobb élménye volt a lengyelországi. Hihetetlen volt a hangulat, és nagyon összekovácsolódott a társaság. Bármikor visszamennék még két hétre vagy akár többre is. Az emlék még szebb marad úgy, hogy aranyérmet nyerhettem a csapattal” − vélekedett a fiatal. Persze, nem kell meglepődni azon, hogy ilyen jól teljesített, hiszen egész évben bravúrt bravúrra halmozott. Jelenleg a serdülő európai ranglista ötödik helyén tanyázik, és ez több mint sokatmondó. „Az idei évem sikerült a legjobban az összes közül. Igaz, a tavalyi is közel áll a szívemhez, de a nemzetközi porondon jóval meghatározóbb szerepet tölthettem be 2019-ben. Habár az ostravai serdülő Európa-bajnokságon jó eredményt értem el, elégedett nem vagyok vele. Úgy fogalmaznék, hogy a papírformának megfelelően szerepeltem a nagy utánpótlás-eseményeken.” A legtöbb sportoló életében van olyan meghatározó fordulat, amely hatással van a későbbi karrierjére. Ez Dorottya esetében sem volt másképp. „Négy évvel ezelőtt, az U11-es magyar bajnokságon ezüstérmet szereztem. Emlékszem, ezt követően megjelent egy cikk, amelyben Fülöp István úgy vélekedett rólam, hogy én vagyok az új reménység. Ez annyira jól esett, hogy teljesen máshogy álltam a pingponghoz: céltudatosabbá és koncentráltabbá váltam.” Persze, neki is vannak nehézségei. „Tudni kell rólam, hogy hisztis vagyok. Lengyelországban az 1986-ban egyesben Európa-bajnok Bátorfi Csilla ült mögöttem. Máshogy éreztem magam vele: féltem, mert hát nem kellene leégetnem magam előtte a viselkedésemmel, ugyanakkor motivált is. Elképesztően jól esett, amikor megdicsért, hogy intelligensen, jól játszottam. Többször mondták már, hogy nem való nekem a pingpong, mert gyenge vagyok fejben. Ha választani kell a két kritika között, akkor az előbbi mellett teszem le a voksom, éppen ezért törekszem arra, hogy higgadtan álljak az asztal előtt.” A sportoló nem titkolja, komoly céljai vannak. „Jövőre már az ifik között kell helytállnom. Szeretném mihamarabb a ranglista elejére verekedni magam, és érmeket nyerni a világversenyeken. A nagy álmom − a 2024-es, párizsi olimpia – mellett az, hogy a felnőttmezőnyben egyszer világbajnoki címet ünnepelhessek.” További korosztályos hírek ASZTALITENISZBEN a sportági aloldalunkon.