UtánpótlásSport
2024. március 28.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Kosárlabda

2019-11-14 18:53

Kosárlabda: Takácsék a pályán sem tagadhatják le, hogy ikertestvérek

„Játék után a többiek gyakran megjegyzik, hogy mindig csak a másikat keressük a labdával. Ez valamilyen szinten igaz, mert végtelenül boldogok vagyunk, ha valamelyikünk kosarat dob. Ezzel is sikert és örömöt szeretnénk szerezni egymásnak. De azt gondolom, ez így van rendjén, és összességében pozitív hatással vagyunk a másikra meccsek közben is” − vélekedett az Alba Fehérvár élvonalban szereplő csapatának játékosa, a 19 éves Takács Milán ikertestvérével, Martinnal való kapcsolatáról a pályán.

Pénteken volt először példa arra, hogy az Alba Fehérvár kosárlabdacsapatának ikrei, a 19 éves Takács Martin és Milán egyaránt pontot dobtak ugyanazon meccsen a felnőttélvonalban (a fehérváriak otthon nyertek 107−72-re a Jászberény ellen).

Takács Martin (balról) és Milán sehol nem tagadhatná le, hogy ikertestvérek Forrás: szekesfehervar.hu
Takács Martin (balról) és Milán sehol nem tagadhatná le, hogy ikertestvérek Forrás: szekesfehervar.hu
„Nagy sikerként éltük meg, hogy mindketten a pályán lehettünk, és kosarat is szereztünk. Persze, ez az utunknak csak apró lépcsőfoka, szeretnénk továbblépni a jövőben” − vélekedik Martin. Többesszámban beszélt, merthogy a fivérek céljai is hasonlók. „A közvetlen terveink között szerepel, hogy már idén egyre több percet bizonyíthassunk az első osztályban, és jövőre akár már a csapat meghatározó alakjaivá váljunk. Sokat beszélünk arról, mit szeretnénk csinálni később. Első ízben mindkettőnk a magyar élvonalban szeretne minél több szerephez jutni, de nem kizárt, hogy később Európa más országaiban – például Olaszországban vagy Spanyolországban – kötünk ki” − tekint előre Milán. A srácok kosárkarrierje az általános iskolában kezdődött, másodikosok voltak. „A bátyánk négy évvel idősebb, kosárlabdázott, az ő hatására kezdtük el mi is űzni ezt a sportot. Imádjuk, szeretjük” − így Martin. „Sporttagozatos osztályba jártunk. A testnevelőtanárunk invitált a kosárpályára. Rögvest magával ragadott a közeg. Megfigyeltük, mennyire látványos a játék, milyen jól megy már a többieknek. Mi is el szerettünk volna jutni ugyanarra a szinte” − egészíti ki öccse mondandóját Milán. Nem csak felvették általános iskolás társaik ritmusát, le is körözték őket. Első közös sikerük az volt, amikor két évaddal ezelőtt megnyerték az U18-as országos bajnokságot az Albával. A srácok ráadásul évek óta tagjai a korosztályos utánpótlás-válogatottaknak. Mi több, Milánra már a felnőtt nemzeti együttes szövetségi kapitánya, Ivkovics Sztojan is felfigyelt 2018-ban, s meghívót küldött neki a keretbe. „Már az U18-as válogatott felkészülése alatt említette a szakmai stáb, hogy néhányunkat behívják a nagycsapatba is. Hatalmas megtiszteltetésként éltem meg, hogy én is közöttük lehettem. A felnőttek összetartása Kecskeméten volt, eleinte kicsit visszahúzódó voltam, tartottam a többiektől − mégiscsak, igazi profik vettek körül. Idővel aztán nyitottak felém, így ki tudtam bontakozni a pályán és azon kívül is.” Martint persze motiválta testvére sikere, ösztönzően hatott rá, hogy hamarosan ő is kiharcolja magának ugyanezt az elismerést. Egyelőre azonban mind a ketten arra fókuszálnak, hogy az U20-as válogatottat segítsék a legjobb tudásuk szerint. A fiúk jelenleg még otthon élnek. Nem csupán a pályán értik meg egymást, hanem a magánéletben is. Mindent megbeszélnek, segítenek a másiknak. „Nagyon jó a kapcsolatunk. Játék után a többiek gyakran megjegyzik, hogy mindig csak a másikat keressük a labdával. Ez valamilyen szinten igaz, mert végtelenül boldogok vagyunk, ha valamelyikünk kosarat dob. Ezzel is sikert és örömöt szeretnénk szerezni egymásnak. De azt gondolom, ez így van rendjén, és összességében pozitív hatással vagyunk a másikra meccsek közben is” − zárja le Milán. Egyéb korosztályos hírek KOSÁRLABDÁBAN a sportági aloldalunkon.