UtánpótlásSport
2024. március 28.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Labdarúgás

2019-12-12 11:26

Labdarúgás: az ifi BL-ben kiesett a Manchester City, csoportelsőként jutott tovább az Ajax

Csütörtökön a labdarúgó ifjúsági Bajnokok Ligájában, hivatalos nevén az UEFA Ifjúsági Ligában is eldőlt, kik jutnak tovább a csoportkörből. Az 1. helyezettek egyből a nyolcaddöntőbe kerültek, míg a 2. helyezettekre még vár egy párharc az úgynevezett bajnoki ág csapatai ellen a 16 közé jutásért.   

A labdarúgó ifi BL nem bajnoki ágán, a csoportkörben – ahol ugyanazok a csapatok szerepeltek, ugyanazon csoportokban, mint a felnőtteknél, függetlenül attól, megnyerték-e hazájuk ifjúsági bajnokságát – a legtöbb esetben azok a csapatok végeztek az első két helyen, melyek már az 5. forduló után is továbbjutó helyen álltak. Az A csoportban az FC Bruges–Real Madrid meccs például már csak a csoportelsőségről döntött, melyet a 2–2-es döntetlennel a találkozón kétszer is vezetést szerző vendégek szereztek meg. A B csoportban az első helyen továbbjutó Bayern München mellett a 2. hely még kiadó volt, ezt a görög Olympiakoszt idegenben 1–0-ra megverő Crvena zvezda szerezte meg, de a belgrádiak ettől függetlenül is továbbmentek volna, mert a Tottenham a felnőtt Bajnokok Liágájához hasonlóan három gólt kapott Münchenben, csak nem 3–1-re, hanem 3–0-ra kapott ki.

A Bayern München 3–0-ra győzött a Tottenham ellen és csoportelsőként jutott tovább Fotó: uefa.com
A Bayern München 3–0-ra győzött a Tottenham ellen és csoportelsőként jutott tovább Fotó: uefa.com
A C jelű négyesben az Atalanta a felnőttekhez hasonlóan az ifjúsági csapatával is győzött a nyeretlenül záró Sahtar Doneck vendégeként és csoportelsőként ment tovább. A 2. helyről döntő mérkőzésen a Dinamo Zagreb 1–0-ra megverte a Manchester Cityt. A D csoportban már minden lényegi kérdés eldőlt az utolsó forduló előtt, de a két továbbjutó, a csoportelső Juventus és a 2. Atlético Madrid azért tartott egy kis erődemonstrációt és 5–0-ra, illetve 3–0-ra győzött Bayer Leverkusen, illetve a Lokomotiv Moszkva ellen. Az E-ben a Salzburg–Liverpool csata döntött a csoportelsőségről: az angolok a második félidőben kétgólos hátrányból fordítva másodszor is megverték az osztrák gárdát, eldöntve ezzel az egyetlen nyitott kérdést. A Salzburgban Bukta Csaba a 78. percben állt be csereként, míg Major Sámuel a kispadról nézte végig a mérkőzést. A csoport másik meccsén az olasz Napoli otthon játszott gól nélküli döntetlent a belga Genkkel, melyben Németh András végig a pályán volt. Az F csoportban három csapat is kilenc ponttal várta az utolsó fordulót, csak az volt biztos, hogy az FC Barcelona utolsó helyen zár. A katalánok kedden 2–0-ra kikaptak az olasz Internazionale vendégeként, míg a Dortmund 5–1-gyel küldte haza a Slavia Prahát, így a két győztes csapat végzett az 1–2. helyen, az olaszok jutottak tovább csoportelsőként. A G csoportban a már biztos továbbjutó Benfica, Lyon páros egyaránt 1–0-ra győzött otthon a Zenit és az RB Leipzig ellen és ment tovább az 1. és 2. helyen. A H-ból az Ajax a felnőtt BL-lel ellentétben nemcsak, hogy továbbjutott, hanem meg is nyerte kvartettjét a Valencia elleni 1–1-gyel, miután a második helyen végzett Lille is 1–1-re végzett a Chelsea-vel. A sorozat 2020-ban úgy folytatódik, hogy a 2. helyezett csapatok megmérkőznek a bajnoki ág valamelyik együttesével a nyolcaddöntőbe jutásért, míg a csoportelsők egyből a 16 között folytathatják a szereplésüket egyenes kieséses rendszerben. Az már novemberben eldőlt, hogy a bajnoki ágról a moldovai Sheriff, a spanyol Zaragoza, az angol Derby County, az ukrán Dinamo Kijev, a skót Rangers, a címvédő portugál FC Porto és az 1. fordulóban az MTK-t búcsúztató, bosnyák Zrinjskit kiverő dán Midtjylland jut tovább, illetve hozzájuk csatlakozott decemberben az izraeli Maccabi Petah Tikvát kettős győzelemmel, 3–0-s gólkülönbséggel búcsúztató francia Rennes. A sorozat góllövőlistáját angol klubok játékosai vezetik holtversenyben öt-öt találattal, de közülük a 17 éves ír Troy Parrott a folytatásban már nem tud újabb gólt szerezni, hiszen csapata, a Tottenham nem jutott tovább. Ellenben a Derby County 18 éves támadójának, Morgan Whittakernek megvan erre a lehetősége. A tavaszi folytatás sorsolását hétfőn tartják Nyonban.  A playoff-párharcokat február 11–12.-én, a nyolcaddöntőt március 3–4.-én, a negyeddöntőt március 17–18.-án, az elődöntőt április 17-én, a döntőt április 20-án rendezik. Innen mindegyik párharcban egy mérkőzés dönt, az elődöntőt és a döntőt Nyonban rendezik meg.

NEM BAJNOKI ÁG, CSOPORTKÖR 6. FORDULÓ A CSOPORT FC Bruges (belga) –Real Madrid (spanyol) 2–2 Paris Saint-Germain (francia)–Galatasaray (török) 1–0 A végeredmény: 1. Real Madrid 13 pont, 2. FC Bruges 10, 3. Galatasaray 6, 4. PSG 6 B CSOPORT Olympiakosz Pireusz (görög)–Crvena zvezda (szerb) 0–1 Bayern München (német)–Tottenham Hotspur 3–0 A végeredmény: 1. Bayern 14, 2. Crvena zvezda 11, 3. Tottenham 7, 4. Olympiakosz 1 C CSOPORT Sahtar Doneck (ukrán)–Atalanta (olasz) 1–2 Dinamo Zagreb (horvát)–Manchester City (angol) 1–0 A végeredmény:  1. Atalanta 13, 2. Dinamo 11, 3. Man. City 7, 4. Sahtar 2 D CSOPORT 1–3 Bayer Leverkusen (német)–Juventus (olasz) 0–5 Atlético Madrid (spanyol)–Lokomotiv Moszkva (orosz) 3–0 A végeredmény:  1. Juventus 15, 2. Atlético 12, 3. Leverkusen 4, 4. Lokomotiv 4 E CSOPORT Salzburg (osztrák)–Liverpool (angol) 2–3 Napoli (olasz) Genk (belga) 0–0 A végeredmény: 1. Liverpool 13, 2. Salzburg 10, 3. Genk 8, 4. Napoli 2 F CSOPORT Internazionale (olasz)–Barcelona (spanyol) 2–0 Borussia Dortmund (német)–Slavia Praha (cseh) 5–1 A végeredmény:  1. Inter 12, 2. Dortmund 12, 3. Slavia 9, 4. Barcelona 3 G CSOPORT Lyon (francia)–RB Leipzig (német) 1–0 Benfica (portugál)–Zenit (orosz) 1–0 A végeredmény:  1. Benfica 15, 2. Lyon 12, 3. RB Leipzig 4, 4. Zenit 4 H CSOPORT Chelsea (angol)–Lille (francia) 1–1 Ajax (holland)–Valencia (spanyol) 1–1 A végeredmény: 1. Ajax 11, 2. Lille 10, 3. Chelsea 6, 4. Valencia 5 Holtversenynél az egymás elleni eredmények rangsoroltak.

További korosztályos hírek LABDARÚGÁSBAN a sportági aloldalunkon.