UtánpótlásSport
2024. április 20.
  • instagram
Divízió I/A-s U18-as jégkorong-vb, Frederikshavn (Dánia) Kadét és junior vívó-világbajnokság, Rijád (Szaúd-Arábia)
Keresés:

Sportágak

Vízilabda

2019-12-28 20:16

Vízilabda: papírforma és meglepetés az utánpótlás-bajnokságok élén

Februárban folytatódnak a korosztályos vízilabda-bajnokságok, addig a csapatok hosszú és kemény alapozást végeznek. Ki azért, hogy megtartsa előkelő helyét a tabellán, ki azért, hogy felzárkózzon az élmezőnyhöz. Körbenéztünk, hogy áll az utánpótláskorú fiúk és lányok pontvadászata a téli szünetben.

Bár még a korosztályos vízilabda-bajnokságok nagyobbik és jelentősebbik része hátra van, ősszel is számos pikáns, magas színvonalú mérkőzést játszottak a fiatalok. A fiú ifjúsági bajnokság középszakaszának felsőházában a tavalyi bajnok UVSE az őszi szezont is magabiztosan kezdte, és öt forduló után hibátlanul áll az élen. A margitszigeti gárda minden mérkőzésén dominált, ötből négyszer kilenc góllal, egyszer tizeneggyel múlta felül aktuális ellenfelét. Az együttes egyik húzóembere az a Vigvári Vendel, aki harmincnégyszer talált kapuba, az alapszakaszt is beszámítva tizenegy mérkőzésen. A második helyen az FTC-Telekom, harmadikon a KSI telel. A serdülők küzdelmében az ősz egyik legnagyobb rangadóját egy góllal a KSI nyerte az UVSE otthonában, így százszázalékos mérleggel vezet a felsőházban. Az alapszakasszal együtt tizenegy meccsen kapott 37 gólja a legkevesebb a bajnokságban, az pedig nagyban köszönhető Danka Benedeknek, aki 60 %-os védési mutatójával kimagaslik a hálóőrök közül. A BVSC-Zugló is jól kezdett. Otthon ugyan hét góllal kikapott az UVSE-től, a két csapat így is pontazonossággal áll a dobogón.

vasassc.hu
vasassc.hu
A gyermekbajnokságban némi meglepetésre a Vasas SC az egyedüli csapat, amelyik mind az öt meccsét megnyerte, így megelőzi az Ferencvárost és az UVSE-t is. A következő fordulóban azonban rögtön az FTC otthonába látogatnak az angyalföldiek, akik nem szívesen mondanának már le a listavezető pozícióról. „Amikor láttam, hogy vesszük az akadályokat, megfogalmazódott bennem a cél, hogy ezt az igencsak rövid őszi szezont zárjuk veretlenül – mondta Homonnai Dániel vezetőedző a Vasas serdülőcsapatának remek rajtjáról.A fiúk már két-három éve együtt vannak, tavaly negyedik helyen végeztek a Budapest-bajnokságban, most, hogy a Vasas színeiben az országos bajnokságban játszhatnak, érezhetően motiváltabbá tette őket. Tudjuk, hogy helyén kell kezelni a dolgokat, a bajnokság lebonyolítása is olyan, hogy akár az alsóházból is kikerülhet a bajnok. Lépcsőről lépcsőre haladunk, a következő meccsünk az FTC ellen lesz, ott akarunk jól teljesíteni. Messze van még a vége, de nem titok, hogy evés közben azért megjött az étvágyunk.” A más lebonyolítási rendszerű, így az alapszakaszban tartó leány ifjúsági bajnokságban egyeduralkodó az UVSE. A korosztály elmúlt két bajnokságát is biztosan megnyert csapat kilencből kilenc meccsen győzött, 191 gólt dobott és 41-et kapott. Egyik meghatározó játékosa, a felnőttcsapatban is rendszerint érdekelt Peresztegi-Nagy Kinga nem csupán azzal emelkedik az együttesből, hogy 38 gólnál jár, hanem azzal is, hogy azt 47 kísérletből érte el. A 81%-os hatékonyságnál nem találni jobbat a góllövőlista éllovasai között. A második az Eger, a harmadik a Szentes. Mindkét üldöző már tíz meccsnél és két vereségnél tart. A serdülők között a Szentes nyerte az UVSE elleni, kiemelt figyelemmel követett összecsapást és tíz forduló után hibátlanul az első. A listavezető 193 góljának felét Dömsödi Dalma (60) és Tóth Fruzsina (46) vállalta magára. „Igazából mi csak tesszük a dolgunkat – értékelte az őszt Törőcsik Attila, a szentesi serdülőlányok edzője. – A mérkőzések hétről hétre jönnek, mi pedig mindegyiken nyerni akarunk. Ez eddig sikerült, aminek nagyon örülünk. Mivel utánpótláscsapat a mienk, elsődlegesen nem a bajnoki cím hajszolása a legfontosabb, hanem az, hogy olyan játékosokat képezzünk, akik később is megállják a helyüket. Persze, a sikerszéria jót tesz a csapatnak, önbizalmat ad a lányoknak, és mindig jó, ha az eredmény igazolja a befektetett munkát, de messze még a bajnokság vége.” A tabellán a második az UVSE, míg harmadik a legkevesebb gólt (57) kapott Ferencváros, kapujában a kapusranglistát vezető Neszmély Boglárkával. A gyermekbajnokságban még két hibátlan csapat is van, kilenc mérkőzés után a BVSC-Zugló és az UVSE is százszázalékos. A góllövőlistát a nyolc meccsen szerepet kapott UVSE-s Hajdú Kata vezeti 44 góllal. Az utánpótlás-bajnokságok állása, részletes eredményei és statisztikái ITT érhetők el. További korosztályos hírek VÍZILABDÁBAN a sportági aloldalunkon.