Sikeres felkészülés után jó formában utazik Molnár Flórián Lausanne-ba, a téli ifjúsági olimpiára. A kőszegiek 17 éves síugrója a vélhetően erős mezőnyben is az élmezőnyt célozná meg.
Pénteken kezdődik a svájci Lausanne-ban a harmadik téli ifjúsági olimpia.. A magyar csapatot tíz szakágban összesen 23 sportoló alkotja, ez az eddigi legnagyobb magyar létszám a téli ifjúsági játékok történetében. A küldöttség tagja lesz egyetlen síugróként a Kőszegi SE 17 éves versenyzője, Molnár Flórián is.
Molnár Flórián jó formában várja az ifjúsági olimpia startját Forrás: Molnár Flórián/Facebook
„Az egész nyarat és őszt végigdolgoztam a szlovén tréner, Vasja Bajc irányításával, november végétől pedig édesapám, Molnár László vezeti az edzéseimet – nyilatkozta a vaol.hu-nak Molnár Flórián. – A lehetőségekhez képest alaposan felkészültünk, igaz, nem éppen a legjobb hóviszonyok mellett dolgoztunk, rendszeresen a szlovéniai sípályán, Planicán edzettünk. Az ünnepek között kicsit szusszantunk, majd január hatodikától tartunk még egy mini edzőtábort ismét Planicán. Aztán tizenhatodikán utazunk Svájcba, három nappal később pedig kezdődik a verseny. Azon leszek, hogy kiadjam magamból a maximumot.”
Az edző-édesapa, a férfiválogatott keretedzője, Molnár László is bizakodva tekint az esztendő legfontosabb versenye elé.
„Erős, népes mezőnyre, körülbelül negyven versenyzőre számítunk, hiszen országonként két főre emelték a kvótát, amit a nagy síugrónemzetek vélhetően kihasználnak. Korosztályos bajnokok, illetve olyan fiatalok lehetnek a mezőnyben, akik már rangos nemzetközi felnőttversenyeken is bizonyítottak. Úgy gondolom, ha Flórián odaér az első tíz közelébe, már nagyon boldogok lehetünk. Formája biztató, a felkészülés jól sikerült, nyugodt szívvel utazunk Svájcba.”
További korosztályos hírek SÍSPORTOKBAN a sportági aloldalunkon.