Kosárlabda: Angyal Barbara és azok a bizonyos lépcsőfokok...

A 19 éves Angyal Barbara sok éven át meghatározó kosarasa volt a Csata DSE korosztályos csapatainak, a felnőttélvonalban viszont egyelőre nem találja a helyét. A céljai mellett arról beszélgettünk vele, hogyan éli meg ezt a helyzetet, de szóba kerültek azok a tényezők is, amelyek hátráltatják.

Nagy változás történt a Csata DSE kosárlabdacsapatában két évvel ezelőtt; a Tursics család megalakította az első, női élvonalban szereplő együttesét NKE-FCSM Csata néven, amely a Ludovika Arénába költözött. A bemutatkozó évad ráadásul nem is sikerült rosszul, az alakulat bejutott a bajnokság playoffjába, végül a nyolcadik helyen zárt − utánpótláskorúakkal teletűzdelt kerettel. A fiatalok közé tartozik a többszörös korosztályos Európa-bajnoki érmes irányító, a 19 éves Angyal Barbara, akinek nem úgy jött össze a bemutatkozószezon, ahogyan azt eltervezte: 22 mérkőzésen lépett pályára és 5.5 pontot átlagolt.

„Tapasztalatlan voltam, többre lehettem volna képes. Az edzéseken és a meccseken egyszerűen képtelen voltam kihozni magamból a legtöbbet. Nem amiatt, mert motiválatlanná váltam, hanem a ritmus volt túl gyors. A bizonytalansággal sem tudtam mit kezdeni: bátortalanná váltam attól a helyzettől, amelyben ilyen fiatalon kell gyorsan, jó döntéseket hoznom, mi több, irányítanom a nálam jóval rutinosabb társaimat. Ezek túl nagy lépcsőfokok voltak” − véli Barbara. A vezetőedző, Tursics Krisztián az évad befejeztével megnyugtatta azzal, hogy nagyon fontosak a saját nevelésű, fiatal kosarasok, és azon lesz, hogy több energiát szenteljen nekik a beilleszkedés felgyorsítása érdekében. Angyal kiemelte, ez jól esett neki, megnyugtatta, így különösen lelkesen vágott neki a nyári szezonnak a válogatottal. A lányok − csakúgy, mint az ez előtti két évben − brillíroztak: ezüstérmet nyertek a szarajevói U18-as Európa-bajnokságon, három héttel később pedig a tizedik helyen zárták a bangkoki világbajnokságot. Az első osztály tempója az új kiírásban is túl gyorsnak bizonyult Angyalnak: hét mérkőzésen lépett pályára, ezeken átlagban 2.2 pontot és 1.3 gólpasszt jegyzett decemberig − ekkor jött az igazán nagy pofon. Barbarában súlyos tünetekkel járó mononukleózist (más néven csókbetegség − a szerk.) diagnosztizáltak. „Úgy vágtam neki a bajnokságnak, hogy figyelek a hibáimra, igyekszem minél kevesebbszer elkövetni őket. Ennek ellenére folyamatos lelki hullámvölgyekbe süllyedtem, és gyakran volt példa arra, hogy ezekből maximum egy hétre jöttem csak ki. A betegség előtt összekaptam magam, jól voltam, az edzések is kiválóan mentek. Erről a fertőzésről tudni kell, hogy ötven napig lappang, szóval még azt sem lehetett kideríteni, ki után ihattam. Karácsonykor közölték az orvosok, hogy legalább két hónapig nem kosárlabdázhatok. A hír hallatán összetörtem. A lázam olykor elmúlt, nekiugrottam a munkának, ám egyből visszaesett az állapotom, így ki kellett várni a szakemberek által megadott időt.” Barbara február végén, a Szekszárd ellen lépett újra pályára. Immár úgy véli, jót tett neki a kihagyás: „Még nagyobb lett bennem a tűz, mint korábban. Teljesen letisztult előttem a kép: tudom, miben kell fejlődnöm. Nem mellesleg sokat jelent az is, hogy Horváth Bernadettel játszhatok egy csapatban, aki kiváló irányító, rengeteget tanulok tőle.” Persze adódik a kérdés: hogy viseli lelkileg a háttérbe szorulást a felnőttek között, miután az utánpótlás-bajnokságokban rendszeresen kiemelkedő alakja volt az együttesnek? „Nyilván más utánpótlásszinten, a saját korosztályomban játszani, mint a felnőtt, sokkal tapasztaltabb kosarasokkal − továbbra is új az érzés. Tudom, fejben dől el, mennyire hatékonyan alkalmazkodom, ideje határozottabbá válnom.” Az élet − nem túl kegyes szokásához híven − ismét akadály elé állította Barbarát. Igaz, ezúttal nem csak neki, hanem az egész világnak ugyanazzal az ellenféllel kell szembenéznie: a koronavírus-járvánnyal. „Egy fokkal könnyebben viselem, mint a téli kihagyást, de ez sem egyszerű. Összekaptam magam, erre megint nem tudok edzeni − panelban élek, fizikálisan szinten tartom magam, de fejlődni nagyon nehéz. A célom az, hogy amint elmúlik a veszélyhelyzet, ugyanazzal az elánnal folytassam a munkát, amellyel befejeztem. Muszáj meglépnem végre azokat a bizonyos lépcsőfokokat...” Egyéb korosztályos hírek KOSÁRLABDÁBAN a sportági aloldalunkon.