Húsz éve született Kun Zita, a magyar atlétika feledhetetlen csodája

A 13 évesen tragikus hirtelenséggel elhunyt Kun Zitát a magyar atlétika kivételes reménységeként tartották számon. Születésének huszadik évfordulóján edzője és sporttársai emlékeznek meg róla.

Méltán tartották a magyar atlétika legnagyobb ígéretének. Sportolói kvalitásai mellett kivételes emberi értékei nem csupán elismerésre méltóvá, egyszersmind csodálhatóvá is tették. A 2000. április 25-én Egerben született Kun Zita az Egri Városi Sportiskola színeiben kezdte meg igazságtalanul rövid, de feledhetetlen karrierjét az atlétikai pályán. Az életvidám, örökmozgó lány tízéves korától kezdve hódította el sorra az értékesebbnél értékesebb trófeákat.

Figyelemreméltó adottságai és korát maghazudtoló mentalitása eredményeként 2013-ban 80 méteres gátfutásban, távol- és magasugrásban is országos serdülőbajnokságot nyert az idősebbek között. Az ehhez érkező országos diákolimpiai elsőségek mellett nem várattak magukra a nemzetközi sikerek sem. A távolugrást a varsói gyermek Európa-kupán és a dortmundi nemzetközi gyermekbajnokságon is megnyerte, utóbbin 60 gáton is győzött. A szakemberek rendkívül fényes jövőt jósoltak az egyedülálló tulajdonságokkal felvértezett lánynak, teljesítménye határát a csillagos égben szabták meg. Aztán egycsapásra minden megváltozott. 2013. december 15-én Zita szén-monoxid-mérgezést szenvedett egri otthonuk fürdőszobájában. Akik addig a lelátókról és a rekortán mellől szurkoltak az aranyérmeiért, attól a perctől kezdve a szívdobogásáért szorították össze ökleiket. Válságos állapotban került kórházba, és bár az orvosok mindent elkövettek, hogy megmentsék életét, három nappal később, december 18-án elhunyt. A hír velejében rengette meg a hazai sportvilágot. A tragédia azon a napon is ugyanolyan hihetetlennek és értelmetlennek tűnt, mint ma. Ma, amikor húsz éves lenne. Csak emlékek maradtak. Zita edzője, Petrovai József sem felejti el sosem legkedvesebb tanítványát.

„Ő maga volt a csoda. Igazi kis tünemény, aki mérhetetlenül kedvesen szólt mindenkihez picike, vékony babahangján. Három gyermekem van, rá úgy tekintettem, mint a negyedikre. Kivételes adottságai voltak, emellett páratlan akarattal és szorgalommal dolgozott. Azóta sem ismerek olyan tanítványt, aki hasonló keménységgel állt volna a munkához. Azért gondoltuk, hogy kiemelkedő távolugró lesz, mert speciálisan még semmit nem dolgoztunk a számra. Arra törekedtünk, hogy ne legyen egysíkú a felkészülése, ezért több versenyszámban is indult. Persze, mindegyikben fantasztikusnak bizonyult. A távolugrásba még nem fektettünk sok munkát, ennek ellenére hatalmasat ugrott. Emlékszem, amikor a régi Puskás Stadionban megnyerte az országos diákolimpiai négypróbát, aznap délután volt a Hopp Parádé a MOM Parkban. Lefutotta a 400 métert, de az eredményhirdetést meg sem vártuk, pattantunk is be a kocsiba, és mire átértünk, már a bemelegítő ugrások mentek…” A történet folytatását innen az a többszörös korosztályos bajnok és felnőttbajnoki ezüstérmes távolugró Berecz Bernadett veszi át, aki edzőtársaként várt Zitára aznap a Hopp Parádén. „Ez az egyik legkedvesebb emlékem. Előttem van, ahogyan meghozta Józsi bácsi. Nagyszerű érzés volt, hogy együtt versenyeztünk. Nem sokkal korábban négy számban is országos csúcsot ért el, egy órája még 400 métert futott, és így is 550 centi felett ugrott, alig elmaradva az 560 centis egyéni rekordjától. Utána azon gondolkodtam, hogy alaposan fel kell kötni a gatyámat, mert ha Zitus így fejlődik, akkor nemsokára nálam is nagyobbat fog ugrani. Nagyon jóban voltunk. A tehetségét Józsi bácsi hamar felfedezte, és hiába voltam 12 évvel idősebb nála, együtt edzettünk. Ő ugyanolyan elánnal, mint én. De pesztrálásról szó sem volt. Őt nem kellett. Rendkívül tudatos kislány volt, mindent teljes gőzzel csinált. Fiatal korban jellemző a gyors fejlődés, aztán gyakran jön a stagnálás. Ő örökké szárnyaló típus volt, és a mentalitása bármeddig elrepíthette volna. Számos élmény köt vele össze. Például a közös utazás Erdélybe a csapattal, vagy amikor együtt nyilatkoztunk az egri tévében. Elragadó volt. Furcsa kimondani, hogy már húszéves, azaz kész hölgy lenne, mert nekem ő kislány.”

Kun Zita nevét két díj is viseli. Az egyiket a Heves Megyei Diák-és Szabadidősport Egyesület alapította, és minden évben a diákolimpia III. korcsoportjában győztes leány távolugró kapja. A másik a Petrovai család által jött létre, és az újonc országos bajnokság legjobb leány távolugrójának jár a kristályból készült, Zita szellemét ki nem múló lánggal jelképező vándorereklye.  A talapzatára minden évben rákerül az újoncbajnok neve, a győztesek emellett emlékplakettet is kapnak. „Sajnos, amióta elment, ki kell adnunk ezeket a díjakat és ez szörnyű – jegyzi meg edzője. – Mennyivel másabb lenne, ha most érte szoríthatnánk egy korosztályos világversenyen.” Spiriev Attila, a hazai szövetség akkori sportszakmai igazgatója is a világ élvonalába hivatott versenyzőként emlékezett meg róla eltávozása után: „Kun Zita személyében tüneményt, elképesztő ígéretet, potenciális világklasszist, akár majdani olimpiai érmest veszítettünk el 13 éves korában. A magyar atlétika az egyik legnagyobb reménységével lett mérhetetlenül szegényebb.” Zita emlékére családja és az Egri Városi Sportiskola atlétikai szakosztályának tagjai születésének 14. évfordulóján japán díszcseresznyefát ültettek a Leányka úti sporttelepen. Abban az évben Zita távolugró országos csúcsát megjavította az immáron 19 éves és ifjúsági olimpiai ezüstérmes Endrész Klaudia, aki nagyszerű sportemberi mivoltáról téve tanúbizonyságot az aranyérmét elhunyt versenytársának ajánlotta fel. Az egri reménységet nem lehetett nem szeretni és nem csodálni. Ezt az őt ismerő, róla tudó jelenlegi korosztályos élsportolók is megerősítik.

Farkas Petra, a Budapesti Honvéd 20 éves, felnőttbajnok, U23-as Eb-ezüstérmes távolugrója: „Csupán néhányszor versenyeztünk együtt, ő többnyire alsóbb korosztályokban szerepelt. Nagyon kedves, aranyos lány jut eszembe, ha rágondolok, akinek hatalmas szíve és rendkívüli tehetsége volt. Sosem fogjuk őt elfelejteni. Nem csupán távolugrásban, hanem magasugrásban, gátfutásban is kimagasló eredményeket ért el, és még fantasztikusabbak vártak volna rá.”

Bacsa Fanni, a Miskolci VSI 18 éves, juniorbajnok 100 méteres gátfutója: „Kiskora óta ismertem a miskolci MVSI-kupákról. Persze, mindig ő nyert. Emlékszem, folyamatosan őt kellett figyelnem. A technikája lenyűgöző volt, szárnyalt a levegőben. Én is irigyeltem a könnyed mozgását. Mindig az volt a célom, hogy egyszer utolérjem vagy leugorjam. Nagyon közvetlen és kedves volt. Bár nem sokszor volt alkalmunk, de ha hosszabban beszélgettünk, akkor egymásról kérdezgettünk és mindenféle lányos dolog volt a téma.”

Szűcs Szabina, a Kecskeméti ARC 18 éves, ifjúsági csúcstartó hétpróbázója: „Én akkor kezdtem sportolni, amikor ő 13 éves volt. Személyesen nem ismertem, de amikor elkezdtem a technikákat tanulni, egyértelműen az övét találtam a legvonzóbbnak. A gyönyörű mozgása miatt nekem ő volt a favorit. Mindig is sok erőt merítettem belőle. Csak mosolyogva láttam. Ezután én is végig így álltam a sporthoz. A diákolimpián távolugrásban, a 13 évesek korcsoportjában elnyertem az emlékdíját, az újonc országos bajnokságra azonban csúnyán megsérült a hajlítóm. Csak azért indultam el, hogy megtiszteljem őt azzal, megpróbálom. Példaképként tekintek rá.”

Kriszt Sarolta, a Gödöllői EAC 13 éves, újoncbajnok távolugrója, a Kun Zita-vándordíj jelenlegi őrzője: „Nagy megtiszteltetés volt számomra megkapni a díjat Józsi bácsitól, főleg azért, mert életemben először vehettem át a teljesítményemért kapott kitüntetést. Úgy gondolom, hogy ez nagyon szép módja Zita emlékének megőrzésére. Igyekszem egész évben a díjhoz méltóan ugrani és edzeni. Külön örülök, hogy van egy megőrizhető változat is, amelyet örökre megtarthatok, és ezáltal később is emlékezhetek rá."

Zita édesanyja, Aux Krisztina lányának minden születési évfordulóján is meglátogatja az emlékként állított japán cseresznyefát, és minden évben vele tart Zita három sporttársa, egyben barátnője, Hócza Hanna, Nagy Emese, valamint Tómács Renáta. „Ahogy telnek az évek, egyre inkább csak nekem fontos ez, de ők hárman, és a testvére Csongor még kitartó társaim ebben a kis szertartásban – mondja az édesanya. – Minden évben fehér orgonát gyűjtünk, és megemlékezünk róla. Ez most is így lesz. Aki szeretne, csatlakozik hozzánk. Józsi bácsi mindig el szokott jönni. Összegyűlünk, és gyújtunk érte egy mécsest. Ez az a pillanat, amely még mindig róla szól. A sporttársak kedves szavai nagyon jól esnek. Örülök, hogy még gondolnak rá, és ezáltal az emléke kicsit itt élhet közöttünk – ha ő már nem is.”   További korosztályos hírek ATLÉTIKÁBAN a sportági aloldalunkon.