Kézilabda: Pál Tamara reméli, hogy az ősztől még nagyobb szerep hárul rá az MTK-ban
A juniorválogatott irányítója Pál Tamara az első felnőttszezonját játszotta kölcsönben az NB I-es MTK Budapest színeiben. A 19 éves győri játékos állítja, rengeteget tanult az élvonalban.
Tizennégy mérkőzésen huszonnégy gólt szerzett pályafutása első NB I-es szezonjában az MTK Budapest együttesében kölcsönben kézilabdázó Pál Tamara. A 19 éves junior Európa-bajnok játékost a klub honlapján kérdezték bemutatkozó-esztendőről.
„Egészen más a ritmus, az elvárások, érettebb fejjel kell döntéseket hozni, nagyobb a nyomás. Győrben, a juniorok között húzóember voltam, és ha játszhattam a felnőttek között, az is többnyire már biztos vezetésnél történt meg. Az MTK-ban viszont ki kellett vennem a részem a küzdelemből, időbe telt, hogy felvegyem a ritmust. Keményebb pofonokat kapsz, felkészülnek rád, videóznak az ellenfelek, a legapróbb hibák sem férnek bele.”