Az utánpótlássportról, azon belül kézilabdáról készült rövidfilmet mutattak be vasárnap, amely ráadásul most ingyenesen elérhető.
Utánpótlássporttal foglalkozó rövidfilmet mutattak be vasárnap. Szabó Szonja alkotása, a Vércsék című 17 perces mű május 17-én került fel az RTL Most felületére, amelyen bárki számára ingyenesen elérhető.
Rövidfilm készült egy leány kézilabdacsapatról Forrás: kultura.hu
A film – amely Mészöly Ágnes Egészpályás indítás című novellája alapján keletkezett – egy kisvárosi leány kézilabdacsapat mindennapjait mutatja be kiemelve a tinédzserkor nehézségeit és a folyamatosan balhézó edzőt.
A rövidfilmeket általában évekig csak fesztiválok vetítésein, illetve a tévében lehet egyszer-egyszer látni, de a vírus okozta különleges helyzetben a gyártó cég, az Umbrella rendhagyó módon úgy döntött az alkotókkal közösen, hogy elkészülése után mindenki számára azonnal szabadon elérhetővé teszi a filmet.
A film ingyenesen látható ITT.
További korosztályos híreink KÉZILABDÁBAN a sportági aloldalunkon.