UtánpótlásSport VÍVÁS. Csonka Dorottya aranyérmes a kadét kardozók rijádi világbajnokságán!
2024. április 20.
  • instagram
Divízió I/A-s U18-as jégkorong-vb, Frederikshavn (Dánia) Kadét és junior vívó-világbajnokság, Rijád (Szaúd-Arábia)
Keresés:

Sportágak

Birkózás

2020-07-19 18:25

Birkózás: Struhács nem lát nagy esélyt arra, hogy lesz junior-világverseny az idén

A junior kötöttfogású birkózóválogatott vezetőedzőjével, Struhács Györggyel beszélgettünk, mennyi esélyt lát arra, hogy megrendezik az őszre tervezett világversenyeket, emellett szóba került az is, adott esetben ezeken hogyan szerepelhetnek a srácok.

A kormány május eleji, koronavírus-járvány okozta leállást követő enyhítésit követően a tavaly sikert sikerre halmozó junior kötöttfogású birkózóválogatott is megkezdte felkészülését: két-két hetet Budapesten és Bócsán, hármat pedig Tatán edzőtáborozott a júliusi pihenőt megelőzően. A szakág vezetőedzőjét, Struhács Györgyöt kérdeztük azt illetően, milyen mértékű formahanyatlást tapasztalt a srácoknál.

Takács István (kékben) a tavalyi junior Európa-bajnokságon Forrás: UWW
Takács István (kékben) a tavalyi junior Európa-bajnokságon Forrás: UWW
„Erőnlétben nem láttam nagy visszaesést. A lehetőségeihez képest mindenki megtette a tőle telhető legtöbbet, leginkább súlyzóval dolgoztak, futottak. Nyilván a mozdulatgyorsaságuk csorbát szenvedett, hiszen a birkózás, a technikák gyakorlása hiányzott a kényszerpihenőben, és persze önmagában az is kevés, hogy kondiznak, a megszerzett erőt be kell építeni a birkózásba. Nem voltam végig velük egyébként, csatlakoztak a felnőttek programjához, de úgy vélem, ez így van rendjén, hiszen egy lépésre állnak a korosztályváltástól, a fejlődésük érdekében ez a legjobb nekik” − véli a mester. A nemzetközi szövetség nemrégiben közölte az őszre tervezett versenynaptárat, amelyből kiderül, a juniorok kontinensviadala október 19-én, Szkopjében rajtolna, míg a világbajnokságukra december 4-től, Belgrádban kerülne sor. Nem szabad ugyanakkor megfeledkezni a jelenlegi legfontosabb tényről: a fertőzés továbbra is tombol a világban, mi több, sohasem látott nagyságot öltve, 180 és 250 ezer fő közé tehető a naponta, újonnan diagnosztizált betegek száma. Struhács mennyi esélyt lát arra, hogy valóban megrendezik a szóban forgó az erőpróbákat? „Talán az egyikre látok sanszot, arra sem sokat: a mostani helyzetet figyelembe véve húsz százalékot adok rá. Nyilván örülnék neki, de nem vagyok túl optimista. Tény, a sportolóknak célokat kell kitűzniük maguk elé, ehhez pedig elengedhetetlen látniuk, mely viadalokon bizonyíthatnak, ahogyan mi is ennek ismeretében ütemezhetjük a felkészülési programot.” A juniorok július legvégén ismét munkába állnak. „A felnőttekkel együtt, alapozó jellegű munkával kezdenek a fővárosban, majd a tervek szerint háromhetes nemzetközi edzőtáborban vesznek részt ugyanott, s ezután kezdhetjük meg a felkészülést az Európa-bajnokságra. Persze, ha lesz is Eb, nem lehet tudni, milyen erőviszonyokkal találkozunk ott, kik jönnek el, de azt tudjuk, hogy bármi történjék, a felsőbb kategóriákban igazán ütőképesek vagyunk: gondolok a tavaly junior Eb- és vb-aranyérmes Takács Istvánra, aki eggyel feljebb, a 87 kilogrammosok között indulna, valamint a kadétvilágbajnok, junior Eb-győztes Szőke Alexre (97 kg) − ők ketten emelkednek ki igazán a mezőnyből.” További korosztályos hírek BIRKÓZÁSBAN a sportági aloldalunkon.