UtánpótlásSport
2024. április 18.
  • instagram
Divízió I/A-s U18-as jégkorong-vb, Frederikshavn (Dánia) Kadét és junior vívó-világbajnokság, Rijád (Szaúd-Arábia)
Keresés:

Sportágak

Kézilabda

2020-07-19 15:20

Kézilabda: kemény edzőtáboron túl, egyelőre várakozó állásponton az ifjúsági leányválogatott

„Ha megtartják a vébét, a részünkről mindenkiben meglesz a kellő motiváció” – mondja ifj. Kiss Szilárd a leány ifjúsági kézilabda-válogatott szövetségi edzője, aki háromhetes edzőtábort és két edzőmeccset tudhat maga mögött csapatával.

Július elsejétől egészen szombatig csaknem háromhetes edzőtáborban vett részt az U17-es Európa-bajnok leány ifjúsági kézilabda-válogatott Balatonbogláron. A huszonnégy fős keret rendhagyó szakaszában edzett az évnek, de az idén a koronavírus-járvány mindent felülírt. „Ha lement volna a bajnokság, nem biztos, hogy logikus lett volna edzőtábort tartani ebben az időszakban – kezdte honlapunknak ifj. Kiss Szilárd, az ifjúsági válogatott szövetségi edzője. – Alapvetően a szeptemberi világbajnokságra való felkészülésnek szántuk ezt az összetartást, mert azon kívül már csak pár napot tudtunk volna közösen tölteni, de most bejelentették az újabb halasztást. De ettől függetlenül együtt volt a csapat, és tudtunk nyugodtan edzeni.”

Két NB I-es edzőmeccs is befért az ifjúsági válogatott programjába Fotó: Tompos Gábor/NEKA
Két NB I-es edzőmeccs is befért az ifjúsági válogatott programjába Fotó: Tompos Gábor/NEKA
A közös munka végén két edzőmeccs következett, NB I-es csapatokkal, előbb Dunaújvárossal, majd a Mosonmagyaróvárral mérkőzött meg a csapat. A 3x25 perces találkozókat a felnőttek nyerték, de ez a legkevésbé sem volt fontos. „Szeretném megköszönni a két NB I-es csapatnak, illetve a vezetőedzőknek, Vágó Attilának és Gyurka Jánosnak, hogy vállalták a találkozókat, mert az ifjúsági válogatottal ritkán játszanak az élvonalbeli együttesek. Jó körülmények között, a szabályozások által megengedett maximális nézőszám mellett szerepeltünk, nem akartunk túljátszani senkit, de így is hatalmas inger érte a lányokat. Szépen lassan nekik is el kell indulniuk a felnőtt kézilabda felé, azt gondolom, hogy ez az útja ennek a csapatnak.” A horvátországi U18-as világbajnokság időpontja tehát egyelőre bizonytalan. Így azonban legalább nem kell kapkodni a felkészüléssel, továbbra is teljesen nyitott a válogatott kerete. Abban viszont nagyon bíznak, hogy valamikor sikerül megrendezni a tornát. „Nagyon sajnálnám, ha elmaradna, hiszen mégis csak egy világbajnokságról van szó. Nagyon tisztességesen dolgozott mindenki a csapatban, most mégis nagy a bizonytalanság, mindenki várakozó állásponton van. Persze, azt is látjuk, hogy ha körbenézünk a világban, jelenleg nem lehet felelősen megrendezni az eseményt. Nem tudjuk, mikor, de ha megtartják vébét, a részünkről mindenkiben meglesz a kellő motiváció.”   További korosztályos híreink KÉZILABDÁBAN a sportági aloldalunkon.