UtánpótlásSport
2024. március 28.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Röplabda

2020-09-22 09:03

Strandröplabda: jár a taps Vasvári Eszternek és Zsófinak

Vasvári Eszter és Zsófi a magyar strandröplabda legnagyobb sikerét érte el az U20-as Eb-n azzal, hogy az ötödik helyen végzett.

Olyan kiváló nemzetközi helyezést még magyar páros nem ért el a strandröplabdában, mint a 19 éves Vasvári Eszter és húga, a 16 esztendős Zsófi, aki a napokban ötödik helyen végzett a brnói U20-as Európa-bajnokságon. Azt, hogy a lányok remek formába kerültek a nyáron, már a kontinenstorna előtt jelezte a felnőtt bajnoki bronzérmük, valamint az U20-as és U22-es ob-győzelmük.

Zsófi (balra), Buday Balázs az SRSE elnöke és Eszter Forrás: Strandröplabdázásért SE
Zsófi (balra), Buday Balázs az SRSE elnöke és Eszter Forrás: Strandröplabdázásért SE
A Strandröplabdázásért SE-t erősítő testvérek egészen a negyeddöntőig meneteltek Csehországban, ott a második helyen kiemelt holland kettős állította meg őket, majd a folytatásban megnyerték mindkét mérkőzésüket: egyet az olaszok, egyet a hazaiak duója ellen. „Előzetesen nem gondoltuk, hogy ilyen jól fogunk szerepelni – mondja Eszter. – Szerettünk volna jobban teljesíteni, mint tavaly, amikor a tizenhetedik helyen végeztünk. Egy évvel ezelőtt még nem igazán tudtunk méltó ellenfelei lenni Európa topcsapatainak, idénre ez megváltozott, és minden meccsen pariban voltunk.” A siker így sportágtörténelmi, hiszen az eddigi legjobb szereplést éppen Zsófi mutatta be a tavalyi U18-as Eb-n, amelyen Vecsey Fannival a nyolcadik helyen zárt. Ez az ötödik hely egyben belépő is a jövő évi U21-es világbajnokságra. A lányok szerint az eredményességnek egyszerű oka van. „Elég régen ismerjük egymást – világít rá nevetve a titokra Zsófi. – Azonban az valóban sokat számít, hogy jó ideje együtt edzünk. Most az Eb-n az volt a legnagyobb erényünk, hogy végig hittünk a győzelemben. Kétszer is az ellenfelek meccslabdáiról tudtunk fordítani.”
A Vasvári testvérek remekeltek az U20-as Eb-n Forrás: CEV
A Vasvári testvérek remekeltek az U20-as Eb-n Forrás: CEV
„Annak köszönhetően, hogy Zsófi nagyon higgadtan játszott – vág közbe Eszter. – Akartuk az ötödik a helyet, mert azt is tudtuk, hogy világbajnoki főtáblát ér. Hálásak vagyunk a minket az egyesületünkben készítő Buday Balázsnak és Soós Izsáknak, valamint a Sportolj Velünk SE-nek, hogy befogadtak, és edzhettünk náluk, hiszen veszprémiek vagyunk, és nem mindig megoldható a fővárosba utazás.” A brnói nagyszerű játék receptjének akadt még egy fontos hozzávalója. „Alapból jó testvérek vagyunk De a pályán tudunk veszekedni. Ennek ellenére az Eb-n meglepően jóban voltunk”emeli ki Zsófi, amelyet így egészít ki Eszter: „A közös cél érdekében”, de Zsófi már reagál is: „Igen, de azért Eszterrel szemben sajátosabb stílusú kommunikációt engedek meg magamnak, mint bárki mással. Amúgy a pályán egyenrangúak vagyunk, mindent megbeszélünk.” Hogy a lányok ilyen együttműködőek, abban a szülőknek, egyben a legnagyobb drukkereknek is nagy szerepük van. Édesapjuk az Eb második napján már a helyszínen szorított. „Ha nem látnánk is tudnánk, hogy ott vannak, mert apukánk amilyen hangosan tapsol, azt ezer közül is kihallani. Sajátos technika” – jelenti Eszter. „De anyukánk nem bírja az izgalmakat – teszi hozzá Zsófi. – Ha szoros meccset játszunk, inkább elvonul, és távolról figyeli az eseményeket.” További korosztályos hírek RÖPLABDÁBAN a sportági aloldalunkon.