UtánpótlásSport
2024. április 20.
  • instagram
Divízió I/A-s U18-as jégkorong-vb, Frederikshavn (Dánia) Kadét és junior vívó-világbajnokság, Rijád (Szaúd-Arábia)
Keresés:

Sportágak

Labdarúgás

2020-09-23 08:58

Labdarúgás: hol tartanak a 2017-es és 2019-es U17-es Eb-n remeklő fiataljaink?

Összeállításunkban arra keressük a választ, hogy a U17-es Európa-bajnokságon 2017-ben a hatodik, majd két esztendővel később az ötödik helyen végzett magyar korosztályos válogatott fiataljai – akik nem olyan régen még nagyszerűen helytálltak a kontinens legígéretesebb tinédzsereivel szemben – hol tartanak most karrierjükben.

Miközben a felnőttválogatott kapcsán eufória lesz úrrá az emberen, amikor a csapat legyőz egy nemzetközi szinten jegyzett együttest, az U17-es korosztályban még nem csodálkozunk ezen különösebben. De mi történik az után? A 2017-ben Eb-hatodik, Szélesi Zoltán vezette együttes csapatkapitányát Szoboszlai Dominiknek hívták. Vagyis az RB Salzburg most 19 éves középpályása már akkor is kiemelkedett kortársai közül. Mégis elgondolkodtató: a korosztályos válogatott a horvátországi kontinenstorna nyitómeccsén nélküle is legyőzte a franciákat 3–2-re (jóllehet, az ötödik helyért, egyben a vb-indulásért zajló utolsó mérkőzésen a rivális 1–0-ra visszavágott). Azóta az akkori tizennyolc fős magyar keret összértéke – a Transfermarkt adatai szerint – 27,3 millió euró. A franciáké majdnem dupla annyi: 48,7 millió euró...

Szoboszlai Dominik az elmúlt években sokszorosan lekörözte korábbi korosztályos válogatott csapattársait Forrás: RB Salzburg
Szoboszlai Dominik az elmúlt években sokszorosan lekörözte korábbi korosztályos válogatott csapattársait Forrás: RB Salzburg
És nem is azzal van a baj, hogy az aktuális világbajnoki címvédő jobban sáfárkodik az utánpótlásával, hatékonyabban készíti fel a felnőttfutballra a reménységeit. Hanem azzal, hogy ebből a 27,3 millió euróból Szoboszlaié 25! A maradék 2,3 millión osztozik a további tizenhét fiatal. Szoboszlai mögött fájóan nagy szakadék következik: a Puskás Akadémia első csapatában játszó Kiss Tamás (19) már csak 400 ezer eurót kóstál. A képzeletbeli dobogó legalsó fokára pedig a honvédos Szendrei Norbert (20) férne fel a maga 350 ezer eurós árcédulájával. Schön Szabolccsal (19) kiegészülve ők hárman azok, akik – ha egészségesek – stabil játéklehetőséget kapnak az NB I-ben. Külföldi karrierrel pedig – Szoboszlain kívül – csak Bolla Gergő (NK Nafta, szlovén másodosztály) és Csoboth Kevin (Benfica B, portugál másodosztály) próbálkozik. Ha ezt, a 2000-es korosztályt összehasonlítjuk a tavaly Eb-ötödik helyezést elért fiataljainkkal – ami persze nem „elegáns”, mert két évvel fiatalabb játékosokról beszélünk –, az látszik, hogy meglepő módon a 2002-esek közül többen szerepelnek külföldön. Hegyi Krisztián (17) a West Ham United U18-as csapatának elsőszámú kapusaként ünnepelhetett ezüstérmet, és Balogh Botond (18), valamint Kosznovszky Márk (18) is kellő mennyiségű játékpercet kapott az olasz Parma utánpótlásában. Csakúgy, mint a Salzburgban légióskodó Major Sámuel (18), a Mönchengladbach kötelékébe tartozó Bekker Roland (18) és a Benfica U19-esei között focizó Molnár Rajmund (18). Németh Andrásban (17) is bízik a Genk, hiszen a belga együttes három évvel meghosszabbította az ifjú játékos szerződését. Az NB I-ben jelenleg – részben persze a koronavírussal megfertőződött csapattársak hiánya miatt – Komáromi György (18) a legstabilabb 2002-es születésű: az első két élvonalbeli mérkőzésén rögtön egy-egy góllal hálálta meg a bizalmat. A Puskás Akadémia fiatalja mellett a Honvédban játszó László Dávid (18), Buna Gábor (18) kettős, továbbá a debreceni Baráth Péter (18), a diósgyőri Orosz Donát (18) és az MTK-s Kata Mihály (18) mutatkozott be az NB I-ben az U17-es Eb-n Portugáliát, Oroszországot és – tizenegyesekkel – Belgiumot is legyőző csapatból. Igaz, ők eddig csak epizódszerephez jutottak klubjuk első csapatában. Az U17-es vb-t megjárt együttes húzóemberei közül még Zuigeber Ákost (MTK Budapest, 17) és Horváth Milánt (Budapest Honvéd, 18) érdemes kiemelni: előbbi a Dorogban, utóbbi a Siófokban játszik kölcsönben az NB II-ben. Ebből a társaságból egyébként Kata Mihályt értékeli a legtöbbre a német portál, az MTK Budapest fiatalja 250 ezer eurót ér a Transfermarkt szerint. Persze, a piaci érték csupán egy szám, ami önmagában nem mutatja meg, hogy az adott labdarúgó milyen kihívásokkal nézett szembe az elmúlt időszakban. A legnagyobb reménységek egyikének tartott Zuigeber például a korosztályos vb-n eltörte a lábát, minek következtében több mint fél évig nem léphetett pályára. A kimutatás Szoboszlai Dominik és a generációja szempontjából mégis bántóan jól tükrözi a valóságot. És fölveti a kérdést: mikor jutunk el odáig, hogy hazánkban ne csak kineveljék a fiatal játékosokat, hanem egyengessék is az útjukat a felnőttfutballba történő integrálásukig? További korosztályos hírek LABDARÚGÁSBAN a sportági aloldalunkon.