UtánpótlásSport
2024. március 29.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Sportlövészet

2020-10-06 20:19

Sportlövészet: Pekler Zalán néhány nagyszerű utánpótlásévet is kifogott

A 20 éves sportlövő, Pekler Zalán utolsó korosztályos évében még a juniorok és a felnőttek között is országos bajnoki címet szerzett.

„Egyelőre nem harapnak” – adott helyzetjelentést a Baranya megyei Boldogasszonyfáról egy héttel a sportlövők 25 és 50 méteres felnőtt, valamint junior országos bajnoksága után a kisöbű puska összetett számát mindkét korosztályban megnyerő Pekler Zalán. A komáromi Finomító SLK 20 éves versenyzője a halak passzív tevékenységéről tudósított, hiszen éppen jól megérdemelt pihenőjét töltötte edzője, Kisvárdai István és néhány sporttársa körében, kedvenc hobbijának, a horgászatnak hódolva.

Pekler két bajnoki címmel zárja az utolsó juniorévét Fotó: Tumbász Hédi
Pekler két bajnoki címmel zárja az utolsó juniorévét Fotó: Tumbász Hédi
„Vártam, hogy vége legyen a nagyobb versenyeknek, és eljöjjünk kikapcsolódni. Talán puskával a vízpartról is eredményesebb lennék, de horgászbotra váltottam, a cél pedig ezúttal a ponty. Fárasztó időszakon vagyok túl. Mivel tudtam, hogy a két ob-n kívül nem lesz már más az évben, igyekeztem tisztességesen felkészülni. Ha az összetett versenyeket nézzük, akkor azt mondhatom, ez sikerült is. Az alaperedményeimmel nem vagyok kibékülve, de a döntőkre összekaptam magam.” Olyannyira, hogy a felnőttmezőnyben Péni Istvánt és Sidi Pétert egyaránt maga mögé utasította az utolsó juniorévét taposó fiatal. „Hatalmas lövők, sportlegendáknak tekintem őket, ezért, ha előttük végzem, az nagy örömöt jelent, és erőt ad a folytatáshoz. A győzelem remek zárása volt az évnek, amelyet versenyek híján nehéz értékelni. Talán a február végi Eb volt az egyetlen szóra érdemes esemény.”
Pekler már a jövő év fontos versenyeire készül Fotó: Tumbász Hédi
Pekler már a jövő év fontos versenyeire készül Fotó: Tumbász Hédi
Azon a lengyelországi légpuskás juniorviadalon Pekler Mészáros Eszterrel vegyes-, valamint Hammerl Somával és Török Ferenccel fiúcsapatban is aranyérmet nyert. „Miután nem lesznek versenyek, magamban már lezártam a juniorkorszakot, amellyel nagyon elégedett vagyok. Hiányozni fognak a korosztályos események, mert azokon mindig könnyebb dobogóra állni, mint a felnőttek között. Ezzel együtt jó érzéssel gondolok vissza arra, hogy például a dél-koreai juniorvébén három éremből kettőt egyéniben nyertem, Suhlban Péni Istvánnal és Vas Péterrel csapatban juniorvilágcsúcsot lőttünk, vagy éppen Bakuban juniorvilágrekordot állítottam fel. Most felkötöm a gatyát, jöhetnek a felnőttévek, és remélem, a folytatásban sem kerülnek el a sikerek. A jövő év sok kihívást és nagy bizonytalanságot tartogat. Igyekszem úgy készülni, hogy nyáron megrendezik a tokiói olimpiát, a tervezett még két kvótaszerző versenyen pedig a legjobb formámban szeretnék lőállásba lépni.” A következő komolyabb felkészülés kezdetéig azonban még a lazításra is van némi idő. És a sportlövészet meg a horgászat nem is áll olyan messze egymástól. „Mindkettő elég monoton elfoglaltság, de a horgászat teljesen kikapcsol, és segít a stressz levezetésében. Csupán két éve a szenvedélyem, így itt nagy egyéni csúccsal még nem büszkélkedem, ám igyekszem minél méretesebb halat fogni, amelyet aztán visszaengedek a vízbe. Bár úgy veszem észre, a mostani, halászlékedvelő társaságom ezt nem nézi jó szemmel.” További korosztályos hírek SPORTLÖVÉSZETBEN a sportági alodalunkon