UtánpótlásSport
2024. április 19.
  • instagram
Divízió I/A-s U18-as jégkorong-vb, Frederikshavn (Dánia) Kadét és junior vívó-világbajnokság, Rijád (Szaúd-Arábia)
Keresés:

Sportágak

Úszás

2020-10-15 18:50

Úszás: (v)érmes remények – az utánpótláskorú versenyzők esélyei az országos bajnokságokon

Közelednek az év végi országos bajnokságok, összegyűjtöttük, kik azok az utánpótláskorú versenyzők, akik akár a felnőttek között is meglepetést okozhatnak.

Szinte minden jelentős úszóesemény elmarad 2020-ban, az országos bajnokságokat is csak az végén pótolják: az ifjúsági és a serdülőkorosztály versenye november 12-én, a felnőttek viadala december 8-án kezdődik. Az idei ranglisták alapján összeszedtük, kik azok az utánpótláskorú úszók, akik a felnőttmezőnyben is jó eredményt érhetnek el, minden számban azokat emeltük ki, akik pillanatnyilag az első nyolcban helyezkednek el.

Kós Hubert 200 m vegyesen első az idei  felnőttranglistán Forrás: MÚSZ
Kós Hubert 200 m vegyesen első az idei felnőttranglistán Forrás: MÚSZ
A fiatalok közül „érmes” pozícióban áll Sárkány Zalán, Kós Hubert, Török Dominik Márk, Gál Kincső, Komoróczy Lora Fanni és Nyirádi Réka, de azért nem mernénk leírni a junior-világbajnok Zombori Gábort sem és még folytathatnánk a sort. Azaz, ha kicsit megkésve is, de nagy csatákra van kilátás a felnőttek és az utánpótláskorúak csúcsversenyén egyaránt. November 12-15: Ifjúsági és serdülő országos bajnokság (Budapest, Tüske Uszoda) December 8-12: Felnőtt országos bajnokság (Kaposvár)

Fiúk 400 m gyors: 5. Zombori Gábor (18 éves, Budafóka) 3:57.15, 7. Kovacsics Márk (18, UTE) 3:58.67, 8. Tabi Zoltán (FTC) 3:59.48 800 m gyors: 4. Sárkány Zalán (17, Kőbánya SC) 8:17.64, 5. Török Dominik Márk (18, FTC) 8:19.80, 6. Tabi Zoltán 8:20.75 1500 m gyors: 3. Sárkány Zalán 15:36.98, 4. Török Dominik Márk 15:37.24, 6. Kovacsics Márk (UTE) 15:50.36 50 m pillangó: 6. Giczi Mátyás Zsolt (17, Győri Úszó SE) 24.48 200 m pillangó: 6. Török Dominik Márk 2:01,14 50 m hát: 4. Jászó Ádám (18, PSN Zrt.) 26.22, 8. Varga Máté (16, UTE) 27.10 100 m hát: 5. Jászó Ádám 57.18, 8. Magda Boldizsár (15, Parafa ÚK) 58.24 200 m hát: 4. Jászó Ádám 2:03.93, 6. Kós Hubert (17, UTE) 2:05.58, 7. Cserfalvi Olaf (16, Vasas) 2:05.87, 8. Balogh Levente (15, Kőbánya SC) 2:07.12 200 m mell: 6. Bujdosó Zsombor (16, Vasas) 2:21.97, 8. Sámóczi Milán (15, Kőbánya SC) 2:25.04 200 m vegyes: 1. Kós Hubert 1:59.06 400 m vegyes: 2. Kós Hubert 4:15.77, 3. Török Dominik Márk 4:19.30, 5. Sárkány Zalán 4:28.39, 8. Bujdosó Zsombor (4:34.71) Lányok 50 m gyors: 7. Ugrai Panna (16, Hód ÚSE) 26.52 100 m gyors: 5. Nyirádi Réka (16, UTE) 57.10, 6. Veres Laura (15, Gyula) 57.21, 7. Szőke Zita (17, Hódm. SÚVC) 57.33, 8. Hatházi Dóra (Nyíregyházi Sp.) 57.37 200 m gyors: 4. Veres Laura 2:01.20, 8. Nyirádi Réka 2:03.04 400 m gyors: 4. Gál Kincső (17, Debreceni Sp.) 4:15.84, 6. Fábián Bettina (16, Szegedi ÚE) 4:17.00, 7. Mihályvári-Farkas Viktória (17, FTC) 4:17.05 800 m gyors: 3. Gál Kincső 8:52.52, 6. Szimcsák Míra (16, Jövő SC) 8:59.72, 7. Fábián Bettina 9:00.73, 8. Csulák Lia (15, Érd) 9:01.99 1500 m gyors: 4. Fábián Bettina 16:53.94, 6. Mihályvári-Farkas Viktória 16:55.95, 7. Csulák Lia 16:59.58 50 m pillangó: 6. Hatházi Dóra 27.91, 7. Ugrai Panna 28.02 100 m pillangó: 4. Hatházi Dóra 1:00.45, 6. Ugrai Panna 1:00.83 200 m pillangó: 4. Hatházi Dóra 2:10.76, 5. Nyirádi Réka 2:11.30 50 m hát: 3. Komoróczy Lora Fanni (14, Bálinti ÚE) 29.76, 6. Ugrai Panna 30.05 100 m hát: 5. Komoróczy Lora Fanni 1:03.81, 7. Molnár Dóra (14, Budafóka) 1:04.02, 8. Ugrai Panna 1:04.55 200 m hát: 5. Nyirádi Réka 2:15.54, 7. Ugrai Panna 2:18.76, 8. Hetyei Nóra (15, Keszthelyi Kiscápák) 2:19.43 100 m mell: 6. Suba Zsófi (Árpád SE) 1:11.80 200 m vegyes: 3. Nyirádi Réka 2:18.18, 4. Ugrai Panna 2:18.24, 7. Hatházi Dóra 2:20.37 400 m vegyes: 2. Nyirádi Réka 4:46.42, 5. Mihályvári-Farkas Viktória 4:50.17, 7. Szőke Zita 4:54.70

További korosztályos hírek ÚSZÁSBAN a sportági aloldalunkon.