UtánpótlásSport VÍVÁS. Csonka Dorottya aranyérmes a kadét kardozók rijádi világbajnokságán!
2024. április 20.
  • instagram
Divízió I/A-s U18-as jégkorong-vb, Frederikshavn (Dánia) Kadét és junior vívó-világbajnokság, Rijád (Szaúd-Arábia)
Keresés:

Sportágak

Korcsolyasportok

2020-10-16 13:40

Műkorcsolya: két harmadik hellyel rajtoltak a juniorok a Budapest Trophy elnevezésű viadalon

Berei Mózes József és a Kedves Katica, Fjodor Saronov jégtánckettős révén két harmadik helyezéssel rajtoltak a magyar fiatalok a Budapest Trophy névre keresztelt, nemzetközi versenyen. Péntek délután pedig a junior lányok is bemutathatják rövidprogramjukat.

A challenger versenyhez kapcsolódóan a Budapest Trophyn a juniorok is megmérethetik magukat – a magyar versenyzők a csütörtöki nap nyitányaként a fiúknál, zárásaként pedig a jégtáncosoknál szereztek egy-egy harmadik helyet. A konkurencia ugyan nem volt túl nagy, hiszen mindkét mezőnyben mindössze négy versenyző, illetve kettős indult, és az eredmény a papírformának megfelelően alakult – olvasható a hunskate.hu-n. A fiúknál a januári ifjúsági olimpiai játékokon csapatban aranyérmes észt Arlet Levandi szerezte meg a vezetést nem egészen két ponttal a szlovák Marko Piliar előtt, míg hazai résztvevőnk, a korábban osztrák színekben korcsolyázó Berei Mózes József tőle alig másfél ponttal elmaradva áll a harmadik helyen. Pepe, ahogy mindenki szólítja a 16 éves műkorcsolyázót, a Jákob rabbi kalandjai című film zenéjére bemutatott programjában egy leszimplázott lutz után szépen összekapta magát, és ugráskombinációját, valamint a dupla axelt is hibátlanul megcsinálta.

Berei Mózes József szerint kezdenek összeállni az elemek a sikerhez vezető úton Fotó: Derencsényi István
Berei Mózes József szerint kezdenek összeállni az elemek a sikerhez vezető úton Fotó: Derencsényi István
„Az országváltás, majd a sérvműtétem miatt az előző két szezon hullámzó volt, aztán jött a karantén, ami alatt persze sokat edzettem szárazon, de hiányzott a jég, és nagyon jó érzés újra versenyezni – mondta a programot követően Pepe. – Az utóbbi két évben kb. húsz centit nőttem, ami szintén megnehezítette a dolgomat, de most már végre kezdem azt érezni, hogy összeállnak az elemek, amelyeket annyit gyakoroltuk. Többek között a tripla lutz-tripla toeloop kombináció is, amelyet remélem, sikerül bemutatnom a kűrben.” A jégtáncosoknál a junior-világbajnoki résztvevő ukrán Maria Golubtsova és Kirill Belobrov duó több mint tíz ponttal elhúzott a mezőnytől a ritmustáncban, mögöttük honfitársaik, Maria Pinchuk és Nikita Pogorielov állnak. Magyar kettőseinknek, Kedves Katicának és Fjodor Saronovnak, valamint Csikós Petrának és Csikós Patriknak a 3. és 4. helyet sikerült megszerezniük – utóbbiak új egyéni legjobb pontszámukkal együtt a junior-világbajnokságra előírt minimum pontszámot is elérték.
A Kedves Katica, Sharonov Fedor duó lépésről lépésre javulna a szezon során Fotó: Derencsényi István
A Kedves Katica, Sharonov Fedor duó lépésről lépésre javulna a szezon során Fotó: Derencsényi István
A Kedves, Saronov kettős ezt már korábban teljesítette – számukra az volt a cél, hogy az előző szezonban elért formájukat visszanyerve ott folytassák, ahol abbahagyták, és ez sikerült is. „Igaz, hogy már több mint fél éve nem versenyeztünk, és bár a tesztverseny adott egy kis ízelítőt, új érzés fogott el minket, amikor a programhoz készülődtünk – fogalmazott Katica. – Nagyon elégedettek vagyunk a futásunkkal, hogy a pontokat tekintve ott tudtuk felvenni a fonalat, ahol februárban elengedtük. A célunk az, hogy a kűrben felszabadultan korcsolyázzunk, mindent kiadjunk magunkból, és aztán versenyről versenyre így építkezzünk tovább a szezon során.” A verseny ma 14:30-kor a junior fiúk kűrjével, majd a junior lányok rövidprogramjával folytatódik. További korosztályos hírek KORCSOLYASPORTOKBAN a sportági aloldalunkon.