UtánpótlásSport
2024. március 28.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Vízilabda

2020-10-20 16:15

Női vízilabda: „Van lehetőség bekerülni az FTC felnőttcsapatába” – Béres Gergely

Az FTC-Telekom ob I-ben szereplő női vízilabdacsapatának vezetőedzője, Béres Gergely ejtett szót a klub utánpótláskorú játékosainak helyzetéről, lehetőségeiről.

A hétvégén újabb fölényes győzelmet aratott az FTC-Telekom női vízilabdacsapata az ob I-ben. Béres Gergely együttese ezúttal az Eger otthonában nyert 19–5-re, így négy forduló után továbbra is százszázalékos az élvonalban. A fiatalok ismét kivették a részüket a sikerből, Pőcze Panna két, Petik Panna egy góllal járult hozzá a három pont magabiztos megszerzéséhez. Ebben a bajnoki évadban eddig hat olyan játékos szerepelt a Ferencvárosban, aki még a korosztályos pontvadászatban is játszik.

Béres Gergely vezetőedző számít a fiatalokra Forrás: fradi.hu
Béres Gergely vezetőedző számít a fiatalokra Forrás: fradi.hu
Pőcze Panna és a kapus Neszmély Boglárka az ifi-, Felkai Sára, Fráter Lili, Krénusz Anna és Török Dorina a serdülőgárdának is tagja. Rajtuk kívül két, még a juniorválogatottban érdekelt lehet, 2001-es születésű pólósa is van a klubnak Petik Panna és Valentin Kamilla személyében. Ők egyre inkább válnak alappilléreivé a bajnoki dobogóra hajtó zöld-fehéreknek. A Magyar-kupában a rivális UVSE 12–10-es legyőzésekor például mindketten a kezdőben kaptak helyet. Az FTC női csapata nem tekint vissza nagy múltra. A 2017/18-as idényben indult az ob I-ben, az utánpótlás is akkor szerepelt először a felsőházban. Az ott kezdő legfiatalabb, 2004-es korosztály ígéretei azonban már a felnőttek között is bizonyíthatnak.
Pőcze Panna az ifibajnokság mellett az ob I-ben is rendszeresen bizonyíthat Forrás: fradi.hu
Pőcze Panna az ifibajnokság mellett az ob I-ben is rendszeresen bizonyíthat Forrás: fradi.hu
„Amikor elkezdtük, az egyik legfontosabb célunk az volt, hogy minél több lánnyal szerettessük meg a sportágat – mondja Béres Gergely. – Ezt sikerült is elérnünk, hiszen jelenleg hetven igazolt játékosunk van az utánpótlásban. A 2004-es korosztályból már többen is szerephez jutnak az ob I-ben. Azt szeretnénk, hogy a tinédzserek érezzék, aki jól teljesít, annak igenis van lehetősége bekerülni a felnőttcsapatba. Az utánpótlásedzőkkel hétről hétre egyeztetünk, hogy kiknek szavazhatunk bizalmat. Ez a folyamatos kontroll plusz motivációt is ad a lányoknak. A rendszert, amelyet követünk, a szakmai igazgatónk, Gerendás György már korábbi klubjainál felépítette, és úgy működtette, hogy nem ment az eredményesség rovására.” A vezetőedző úgy látja, a fiatalok hozzáállása példaértékű az egyesületnél, és az ígéreteken látszik, idővel a felnőttgárda kötelékébe kívánnak tartozni. Az FTC rutinos játékosai – élen Tóth-Csabai Dórával és Illés Annával – pedig nagyon sokat segítenek a korosztályos pólóslányoknak.
Neszmély Boglárka már a felnőttcsapat második számú kapusa Forrás: fradi.hu
Neszmély Boglárka már a felnőttcsapat második számú kapusa Forrás: fradi.hu
„Az nem jó, ha az edző jobban akarja a játékos felnőttcsapatban való helytállását, mint ő maga. Szerencsére, erre nem is nagyon van példa. Úgy látom, aki játszhat az ob I-ben, az megtiszteltetésnek veszi. Ráadásul nem egy utolsó helyezett csapatban bizonyíthat.” A klub a nyáron távozókat még máshonnan igazolt minőségi vízilabdázókkal pótolta, a jövőben azonban egyre inkább támaszkodna a saját utánpótlására. „A 2004-2005-ös korosztályunk sokra hivatott. A következő években ők egyre nagyobb erősítést jelenthetnek a felnőtt elsőosztályban is. Fokozatosan tervezzük beépíteni őket. Általában azok a fiatalok kerülnek fel korábban, akik sok gólt lőnek a korosztályos bajnokságokban. Az ob I-be érkezve viszont az elsődleges feladata mindenkinek a védekezés lesz. Ha ezt valaki a legkevesebb hibával megoldja, akkor már helytállt, és a folytatásban egyre több, nagyobb szerephez juthat.” További korosztályos hírek VÍZILABDÁBAN a sportági aloldalunkon.