UtánpótlásSport
2024. március 29.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Kerékpársportok

2020-11-08 14:53

Terepkerékpár: Vas Kata Blanka ezüstérmet nyert az U23-as Eb-n

Ifjúsági olimpiai bronz- és kétszeres utánpótlás-világbajnoki ezüstérmesként a hollandiai U23-as Eb második fokára állhatott fel Vas Kata Blanka a terepkerékpárosok között. A még mindig csak 19 éves sportoló elképesztő versenyzéssel utasította maga mögé egy versenyző kivételével az egész mezőnyt, ráadásul a leggyorsabb kör is az övé lett.

Vas Kata Blanka ezüstérmet nyert Hollandiában Fotó: Katona Tibor/Zalai Hírlap
Vas Kata Blanka ezüstérmet nyert Hollandiában Fotó: Katona Tibor/Zalai Hírlap
A magyar kerékpársport legutóbbi Európa-bajnoki aranyérmét Szabolcsi Szilvia nyerte 1999-ben, pályakerékpárban. A bringasport.hu szerint már nem kell sokáig várnunk arra, hogy ismét hazai Eb-aranynak örülhessünk, hiszen a 19 éves Vas Kata Blanka ezúttal a terepkerékpárosok között remekelt a ‘s-hertogenboschi U23-as Európa-bajnokságon. A viadal honlapja szerint a magyar nyolc másodperccel maradt el a győztes holland Puck Pieterse mögött a 14.6 kilométeres távon. A 22 fős mezőnyben Vasé volt a legjobb köridő a 2.9 kilométeres pályán. A három szakágban is a korosztálya legjobbjai közé tartozó Vas februárban a terepkerékpár vb-n ezüstérmes volt az U23-asok között, egy hónapja pedig – ugyanebben a korosztályban – a hegyikerékpárosok világbajnokságán is ezüstérmet szerzett. Ebben az évadban országúton az Európa-bajnokság U23-as női mezőnyversenyében hatodik lett és célba ért a világbajnokságon a felnőttek között, mindemellett az országúti mezőnyversenyben és hegyikerékpárban is felnőtt magyar bajnok. Az egyik televíziós riportban nemrégiben azt mondta, szeretne jó eredményeket elérni a szezon hátralévő részében, de talán még ő sem gondolt arra, hogy ez ennyire jól sikerül neki. Princzinger Péter, a Magyar Kerékpáros Szövetség elnöke szerint: „A nehéz év ellenére tűzijátékot rendeztek a magyar bringások az idén, így újra felkerültünk a kerékpározás világtérképére. Meg kell emelnünk a sisakunkat a magyar utánpótlás-nevelés, az edzők, a nevelőegyesületek és versenyzők előtt is.” További korosztályos hírek KERÉKPÁRSPORTOKBAN a sportági aloldalunkon.