Rendhagyó módon régiónként tartották meg az idén a három alsóbb korosztály országos bajnokságát – természetesen a járványhelyzet miatt.
Jó esetben nyáron egy-egy nagy országos seregszemlén bonyolították volna le a deflin, a cápa és a gyermek korosztályos legrangosabb hazai úszóversenyét, az országos bajnokságot. Ám a koronavírus-járvány, mint oly sok minden másnak, ezen eseményeknek is keresztbe tett, így még az is siker, hogy a szövetség egyáltalán meg tudta tartani a viadalokat.
Forrás: MÚSZ
Régiós bontásban, az ország hat pontjára érkeztek fiatalok, hogy lemérhessék, hol is tartanak az igen nehéz időszakban az év végéhez közelítve. Először november utolsó napjaiban, Kaposváron a dél-dunántúli régió képviselői mérték össze az erejüket, majd Budapesten, Dunaújvárosban, Debrecenben és Hódmezővásárhelyen is rendeztek hasonló versenyt, míg az egész programsorozat Győrben zárult.
A regionális ob-kon a tomboló vírushelyzet ellenére is sok volt az induló. Íme, az eredmények!
Budapest I-II. régióDél-Alföld régióÉszak-Alföld régióKözép-Dunántúl, Pest megye régióNyugat-Dunántúl régióDél-Dunántúl régió
További korosztályos hírek ÚSZÁSBAN a sportági aloldalunkon.