Egygólos vereséget szenvedett a francia bajnokság harmadik helyezettje, a Paris 92 ellen a Vác utánpótláskorúakkal felálló női kézilabdacsapata az első csoportmérkőzésén az EHF Európa Ligában.
Az elmúlt néhány szezonban rendre az utolsó lépcsőfokon bukott el a Váci NKSE együttese a második számú nemzetközi női kézilabda-kupasorozatban. Az EHF-kupáról EHF Európa Ligára keresztelt széria selejtezőjében ezúttal sikerrel járt, miután kiejtette a cseh Banik Most együttesét.
Kácsor Grétáék megszorongatták a franciákat Fotó: Árvai Károly/Nemzeti Sport
A csoportkör első fordulójában vasárnap hazai pályán mindjárt a francia élvonal harmadik helyezettje, a Paris 92 várt Szilágyi Zoltán tanítványaira, a vezetőedző a mérkőzés előtt így vélekedett a szereplésükről.
„Örülünk, hogy egyáltalán itt lehetünk, többéves munka eredményeként értük el most a csoportkört. Persze, mindig a maximumot célozzuk, de a legfontosabb, hogy most nagyon sokat fejlődhet ez a fiatal csapat, amely a legfiatalabb a tizenhatos főtábla mezőnyében.”
A mérkőzésen egyáltalán nem játszott alárendelt szerepet a két fiatal kapus, Bálint Anna (20) és Bukovszky Anna (18) mellett a junior világ- és Európa-bajnok átlövőt, Kácsor Grétát (20) is felvonultató Pest megyei alakulat.
A hatvan perc alatt a védekezéssel adódtak problémák a váci oldalon, de így is csupán egy góllal, 34–33-ra győztek a franciák, Kácsor öt gólt szerzett, ezzel a hazai együttes második legeredményesebb játékosa volt.
A Vácra még legalább öt nemzetközi összecsapás vár a szezonban, legközelebb szombaton az orosz Zvezda Zvenyigorod otthonában játszik a nemzetközi sorozatban, majd egy héttel később a dán Herning-Ikastot fogadja.
További korosztályos hírek KÉZILABDÁBAN a sportági aloldalunkon.