UtánpótlásSport
2024. március 28.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Cselgáncs

2021-01-29 11:24

Cselgáncs: Beringer Fatime az év végi Európa-bajnokságra készül

A Vasas 21 éves cselgáncsozója, Beringer Fatime tavaly megszerezte első felnőtt magyar bajnoki címét, és az U23-as Eb-n is helyt állt. Ezúttal az idei céljairól beszélt.

Év eleji interjút adott a Vasas SC hivatalos honlapjának a szakosztály első számú versenyzője, Beringer Fatime. A 21 éves dzsúdós elmondta, bár nem indult sok versenyen 2020-ban, azokkal elégedett, amelyen tatamira tudott lépni.

Beringer Fatime a tavalyi U23-as Európa-bajnokságon Forrás: European Judo Union
Beringer Fatime a tavalyi U23-as Európa-bajnokságon Forrás: European Judo Union
„A tavalyi évben nem indulhattam sok versenyen a járványhelyzet miatt. Tulajdonképpen, ami érdemleges eredményem volt, az a felnőtt országos bajnokságon nyert aranyérem és az U23-as Európa-bajnokságon szerzett hetedik hely. Ezekkel elégedett vagyok, mert sok nehézséggel néztünk szembe évközben, a verseny előtti felkészülések hullámzóak voltak, de ahhoz képest jól mentek a küzdelmek és úgy érzem, kihoztam a legjobbat az egészből.” Elmondta, jelenleg edzőtáborokból áll a felkészülése, eddig Dunavarasányban készültek, a jövő héten pedig a tatai Olimpiai Edzőtáborba teszik át székhelyüket. Keményen edz, mivel nagy tervei vannak az idei szezonra. „A legfontosabb céljaim között szerepel, hogy a felzárkózzam a nemzetközi mezőnyhöz, és érmet nyerjek a válogatóversenyeken. Ezen kívül az év végi Európa-bajnokságról is jó lenne dobogós helyezéssel hazajönni.” További korosztályos hírek CSELGÁNCSBAN a sportági aloldalunkon.