UtánpótlásSport
2024. március 28.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Kosárlabda

2021-02-14 17:51

Kosárlabda: Gyöngyösi Janka úgy érzi, jó úton halad

A Ludovika-FCSM Csata felnőtt női első osztályú kosárlabda-bajnokságban szereplő csapatának játékosával, Gyöngyösi Jankával beszélgettünk, aki mindössze 16 esztendősen 11 mérkőzésen kapott lehetőséget az élvonalban.

Rögtön az évad első meccsén, a Sopron Basket elleni október 3-i találkozón bemutatkozott a mindössze 16 esztendős Gyöngyösi Janka a Ludovika-FCSM Csata színeiben a felnőtt női első osztályú kosárlabda-bajnokságban. Azóta összesen 11-szer lépett pályára az élvonalban, és azokon a párharcokon 10.3 percet, valamint 2.9 pontot átlagol.

Gyöngyösi Janka gyorsabban, pontosabban végzi a dobásokat Forrás: FIBA
Gyöngyösi Janka gyorsabban, pontosabban végzi a dobásokat Forrás: FIBA
„Már az előző bajnokságban is sokat gondolkoztam azon, milyen lehet az NB I/A-ban játszani – kezdi Gyöngyösi. – Tulajdonképpen pont annyira szuper, mint azt reméltem. Nagyon bíztam abban, hogy a 2020/2021-es évadban elkezdhetek együtt edzeni a nagyokkal. Szerencsére nyáron a juniorcsapat több kosarasa is lehetőséget kapott, aminek természetesen hihetetlenül örültünk. A tréningek intenzitása jóval nagyobb és gyorsabb, ráadásul fizikailag is megterhelőbbek a foglalkozások. Mindenki nagyon segítőkész, és úgy érzem, rengeteget fejlődtem. Az újonnan megszerezett tudást a felnőtt- és utánpótlásmezőnyben egyaránt kamatoztathatom.” Merthogy Janka az NB I/B-ben és a juniorbajnokságban is folyamatosan bizonyít. Előbbi ligában szintén 11-szer lépett pályára; 28.6 percet, 16.9 pontot (ez a mutató a negyedik legjobb a bajnokságban – a szerk.), 5.5. lepattanót és 1.4 gólpasszt átlagol. Mindez 21.3-as hatékonysági mutatóra elegendő. „Szerintem erősebb lettem és dinamikusabban mozgok, ezáltal a betörések jobban mennek. A védekezésem is sokat javult, sőt a dobásokat gyorsabban, pontosabban végzem el. Persze tudom, bőven van még hová fejlődnöm, de úgy érzem, jól haladok az úton; elégedett vagyok magammal.” A Csata az első osztályban jelenleg az ötödik, az NB I/-ben a negyedik, míg a juniorbajnokság rájátszásának piros csoportjában a második helyen áll. „Az összes első osztályú meccs előtt izgulok, próbálom a lehető legkevesebb hibát elkövetni, és jól csinálni a rám bízott feladatott. Általában a védekezésre összpontosítok a legjobban. Ami az eredményeket illeti: a másodosztályban mindahány hátralévő meccset meg szeretnénk nyerni, a juniorok között egyértelműen az aranyérem a cél, míg az NB I/A-ban örülnék, ha bent maradnánk a legjobb hatban. Azt hiszem, ez utóbbi nagy előrelépés lenne, lévén, hogy rendkívül fiatal a keretünk.” További korosztályos hírek KOSÁRLABDÁBAN a sportági aloldalunkon.