Olimpiai kvótát szerzett a két utánpótláskorú sportolóval, a 17 éves Battai Sugárral és a 19 esztendős Pusztai Lizával felálló női kardvívó-válogatott a BOK-csarnokban zajló világkupaversenyen.
„Kilencvenöt százalék esélyt látok arra, hogy megszerezzük a kvótát a fővárosban.Egy éve nem rendeztek nemzetközi versenyt, így a jelenlegi erőviszonyokról szinte semmit nem tudunk. Ezen a versenyen az egyéni szereplés háttérbe szorul, csupán annyit szeretnék látni, hogy kijutunk az olimpiára!” − nyilatkozta honlapunknak a női kardvívó-válogatott vezetőedzője, Gárdos Gábor a BOK-csarnokban csütörtökön kezdődött olimpiai kvalifikációs világkupaverseny előtt.
Olimpiai résztvevő a magyar női kardcsapat! Fotó: Tumbász Hédi
A szombaton rendezett egyéni viadalt követően még inkább bízni lehetett abban, hogy a két utánpótláskorúval, a 17 éves Battai Sugárral és a 19 esztendős Pusztai Lizával felálló csapat vasárnap kijut az olimpiára: ahogyan arról beszámoltunk, a világbajnoki bronzérmes, Eb-harmadik Márton Anna a dobogó legfelső fokára állt, míg az ifjúsági olimpiai, az utánpótlásban háromszoros világ- és négyszeres Európa-bajnok Pusztai Liza a harmadik helyen zárt.
A képlet a következő volt: amennyiben az ukránok nem nyernek aranyérmet, úgy elég a tizedik helyen zárni. Ha első lesz a rivális, akkor a dobogó harmadik fokára kell állniuk a magyaroknak azért, hogy az övék legyen az utolsó európai kvóta.
Az első kört magabiztosan vette a Battai, Katona Renáta, Márton és Pusztai alkotta egység, amely 45:23-ra legyőzte India válogatottját. A nyolcaddöntőben érződött a lányokon a teher, a németek sokáig vezettek, Pusztaiék végül fordítottak, és 45:40-es sikert értek el, így a négy közé kerülésért jöhettek az olaszok. A verseny ezen szakaszáig az ukránok sem hibáztak, akik Dél-Korea csapatával néztek farkasszemet az elődöntőért.
A magyar és az ukrán válogatott egyaránt kikapott, ám a szomorkodás helyett ezúttal óriási öröm kísérte a vereséget, hiszen az egyben azt is jelentette, hogy Gárdos Gábor alakulata kvalifikálta magát a tokiói játékokra.
„Sohasem voltam még ilyen boldog. Kijutottunk az olimpiára! – mondta a Nemzeti Sportnak Pusztai Liza. – A negyeddöntőben az olaszok ellen felváltva néztem a mi kivetítőnket és a nagyot a csarnokban – nem tagadom, megnyugtató volt látni, hogy Dél-Korea végig vezetett Ukrajna ellen. Vesztes asszó után még sohasem örültem ennyire.”A kvótaszerzés pillanatairól az Nemzeti Sport Online készített felvételt:
A folytatásban érthető módon kizökkentek a lányok; kikaptak a japánoktól, így épp az ukránokkal kerültek szembe a hetedik helyért zajló csatában: Márton Annáék nem hibáztak, 45:38-as sikert értek el.
Gárdos Gábort kérdeztük a történtekről.
„Hatalmas teher volt rajtunk, ahogyan az összes olyan csapaton, amely még érdekelt volt a kvótavadászatban. A vasárnapi teljesítményünket megpecsételte a nyomás: normál esetben az olasz és a japán együttest is meg tudjuk verni. Az eredménnyel elégedett vagyok, hiszen elértük a célunkat, a csapatversenyen mutatott teljesítménnyel viszont nem. A lányoknak rögtön jeleztem, nem csak résztvevőként utazunk Tokióba, hanem azért, hogy jó eredményt érjünk el! Ami a szombati egyéni viadalt illeti: fantasztikusan vívtak a lányok, le a kalappal előttük.”
A már olimpiai kvótás férfiválogatott szintén érdekelt a csapatversenyben, e sorok írásakor épp a negyeddöntőnél járt.
FELNŐTT KARD-VILÁGKUPAVERSENY, BUDAPEST, BOK-CSARNOK
Csapatviadal
Nők
A legjobb 16 közé jutásért: Magyarország–India 45:23 (Márton +10, Pusztai +9, Katona +3).
Nyolcaddöntő: Magyarország–Németország 45:40 (Márton +6, Pusztai +5, Katona–6).
Negyeddöntő: Olaszország–Magyarország 45:39 (Márton 3, Katona –4, Pusztai –5).
Az 5–8. helyért: Japán–Magyarország 45:35 (Márton +3, Battai –2, Pusztai –4, Katona –7).
A 7. helyért: Magyarország–Ukrajna 45:38 (Márton +7, Pusztai +1, Battai –1)
További korosztályos hírek VÍVÁSBAN a sportági aloldalunkon.