UtánpótlásSport
2024. március 29.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Atlétika

2021-03-21 08:51

Atlétika: az idén már kétszeres bajnok Kocsis Luca hasonló folytatásban bízik

A Szolnoki SC-SI 16 éves ígérete, Kocsis Luca a 60 méteren és 60 gáton szerzett U18-as fedett pályás bajnoki címe után szabadtéren is maradandót alkotna.

A február végi U18-as és U20-as fedett pályás atlétikai bajnokságon a Szolnoki Sportcentrum-Sportiskola szerezte a legtöbb aranyérmet. Az öt első helyet két ifjúsági korú versenyzője hozta össze. A nem sokkal korábban ötpróbában is ifjúsági bajnoki címet szerző Keszthelyi Luca a hármas-, a távol- és a magasugrás U18-as bajnoka lett, míg Kocsis Anna Luca 60 méteren és 60 méter gáton győzött, de azért még 200 méteren is a másodikként zárt.

Kocsis Luca két országos bajnoki címmel kezdte az éve Fotó: Bodrogi Tamás
Kocsis Luca két országos bajnoki címmel kezdte az éve Fotó: Bodrogi Tamás
Varga Ádám tanítványa tíz évvel ezelőtt ismerkedett meg az atlétika alapjaival, és az első versenyén mindjárt három aranyérem került a nyakába. Eleinte hosszabb távokon futott, mellette ugrott, jelenleg a sprintre és a gátra fókuszál. „Nagyjából serdülőkoromban bontakozott ki, hogy a sprint és a gát lesz a fő irányvonal – mondja a 16 éves Kocsis Luca. – Akkor szereztem az első korosztályos bajnoki címemet, és akkor kerültem be először a válogatottba is. Bízom benne, hogy ez a fejlődés folyamatos marad. A továbbiakban is igyekszem kitartóan, elszántan, alázattal végezni a munkát.” Hogy az ígéret két számban is nyert februárban, nem tartozik a nagy meglepetések közé, hiszen reális esélyek mutatkoztak a sikereire. Ezzel együtt a benti országos bajnokságok előtt sosem érzi, hogy biztosra mehet. „Láttunk lehetőséget az aranyérmekre, ezért is indultunk el ebben a két számban. A harmadik a kétszáz méter lett volna, de azt a futásomat sérülés hátráltatta. Boldog vagyok, mert nem tudom, pontosan miért, de több éve van félelmem a fedett pályával kapcsolatban. Ezt most sikerült legyőzzem, és a két bajnoki cím hatalmas motivációt ad a folytatáshoz. A szabadtérre is nagy reményekkel érkezem. Gáton és száz méteren is teljesíteni a korosztályos Európa-bajnoki szintet.” Jelen állás szerint az U18-asok kontinensviadalát augusztus végén az olaszországi Rietiben rendezik. Luca pedig a tervezett nagyszerű évkezdés után joggal bizakodhat a folytatást illetően. Ám nemcsak az éveket, a futásokat is szereti megkomponálva indítani. „A rajt előtt szokott mozdulatsorom van. Hajfelkötés, hajigazítás. Kiskoromban alakult ki ez a hagyomány, azóta minden versenyen így teszek. Szerintem szerencsét hoz.” További korosztályos hírek ATLÉTIKÁBAN a sportági aloldalunkon.