A hatodik helyen végzett az egyaránt 18 éves Muhari Eszterrel és Büki Lilivel felálló magyar csapat a párbajtőrözők kazanyi világkupaversenyén.
A női párbajtőrözők kazanyi világkupaversenyén a Szász-Kovács Emese, Kun Anna, valamint az egyaránt 18 éves Muhari Eszter és Büki Lili alkotta magyar csapat kedden a világanglista harmadik helyén álló lengyelekkel folytatta a legjobb nyolc között.
Muhari Eszter és Büki Lili hatodik lett a párbajtőrcsapattal Kazanyban Forrás: hunfencing.hu
A hazai szövetség beszámolója szerint az első kör óvatosan kezdődött, három asszóban mindössze tíz tus esett (4:6). Aztán Szász-Kovács Emese egyenlített, Muhari Eszter vívott egy fergeteges 9:3-at, amelyet még Kun Anna is megfejelt további két találattal. Így aztán két csörtével a vége előtt 22:16-ra vezettek a magyarok, a befejezés azonban nem sikerült. Szász-Kovács asszója végén egyetlen tusra apadt az előny, majd Muhari nem bírt a rutinos Trzebinskával, így 36:31-re nyertek a lengyelek.
A folytatásban az észtek következtek. Ez az összecsapás már az 5. helyért zajlott, és egyetlen tus döntött a magyarok javára. A 35:34-es siker után viszont az olaszok 36:27-re legyőzték a válogatottat, melyben a zárónapon Büki nem lépett pástra.
Az már a kvalifikációs sorozat utolsó, oroszországi párbajtőr világkupaversenye előtt biztos volt, hogy a magyar női válogatott nem kerülhet be a tokiói olimpia mezőnyébe, és egyéniben sem áll senki kedvező pozícióban, így ebben a szakágban az április végi, madridi, európai pótkvalifikációs versenyen lesz lehetősége az elnökség által kijelölt vívónak harcba szállni a kvótáért, ami a győzelemért jár. Azon a viadalon már csak olyan nemzetek egy-egy képviselője vehet majd részt, amelyek addig nem jutottak kvalifikációhoz a fegyvernemben.
PÁRBAJTŐR, VILÁGKUPAVERSENY, KAZANY
NŐI CSAPATVERSENY
HÉTFŐa 32 között
Magyarország–India 45:21
a 16 között
Magyarország–Egyesült Államok 45:37
KEDD
negyeddöntő
Lengyelország–Magyarország 36:31
az 5-8. helyért
Magyarország–Észtország 35:34
az 5. helyért
Olaszország–Magyarország 36:27
További korosztályos hírek VÍVÁSBAN a sportági aloldalunkon.