Fej-fej mellett halad a NEKA és BFKA-Veszprém együttese a férfi kézilabda NB I/B Nyugati csoportjának élén, miközben Keleten is az FTC korosztályos gárdája vezet.
A BFKA-Veszprém együttese bajnokesélyessé lépett előre az NB I/B-ben Forrás: BFKA-Veszprém
Tizenkét győzelem/egy verség, tizenegy győzelem/egy vereség – így fest pillanatnyilag a NEKA, illetve a BFKA-Veszprém juniorcsapatának mérlege a férfi kézilabda NB I/B Nyugati csoportjában, ráadásul a két csapat az egymás elleni mérkőzéseken szenvedte el az az egy-egy vereségét. A két csikócsapat mögött a tabellán viszonylag tisztes távolban kullog a Tatai AC együttese, vagyis könnyen előfordulhat, hogy a bogláriak következő évadban az élvonalban találják magukat, mivel a veszprémiek az élvonalban szereplő együttesük miatt nem juthatnak fel.
A hétközi (csütörtöki) játéknapon is győzelmet ünnepelhettek a fiatalok: a Sótonyi László vezette NEKA Szigetszentmiklóson nyert 31–21-re, míg a Momir Ilics által irányított BFKA-Veszprém a Pécs otthonában diadalmaskodott 30–23-ra.
Nemrégiben az Utánpótlássport beszámolt arról is, hogy a Keleti csoportban az FTC junioralakulata vezet, ám a vesztett pontokat figyelembe véve a zöld-fehéreknek a dobogós helyezés elérése lehet a reális.
További korosztályos híreink KÉZILABDÁBAN a sportági aloldalunkon.